Megyei elismerés

Minden kategóriában a dobogóra állhattak az ózdiak a (43.) XLIII. Istvánffy Gyula Honismereti Gyűjtőpályázaton. Az idei honismereti pályázatra összesen harminchét pályamunka érkezett, ifjúsági és felnőtt kategóriában. Az ózdiak öt éremmel tértek haza, íjúsági kategóriában második és harmadik helyezést értek el, a felnőttek pedig egy ezüst és két bronzéremmel öregbítették a város hírnevét.

Taroltak az ózdi dolgozatok az idei megyei honismereti pályázaton. Az Istvánffy Gyuláról, a palóc népélet egyik lelkes kutatójáról elnevezett honismereti gyűjtőpályázat több mint ötven éves múltra tekint vissza. A kezdetekben, a '60-as években, a Herman Ottó Múzeum nevéhez fűződtek, később ezt a feladatot a megyei Honismereti Egyesület vette át, de a szakmai irányítást továbbra is a múzeum munkatársai végzik.

„Az utóbbi években, évtizedekben, ugyancsak kétévente írták ki a pályázatot, de az ózdiak taroltak. Így volt ez most is, az ifjúsági kategóriában a második és harmadik helyezést is a József Attila Gimnázium diákjai hozták el, és a felnőttek is szépen szerepeltek, második helyezést ért el a szentsimoni Kovács László, harmadik lett megosztva ifj. Vass Tibor és Benyhe László" - nyilatkozta Kocsik László, az ÓMI kultúrális menedzsere.

Helyben évente pályázhatnak a honismeretkutatók, így lesz ez a következő évben is. A harmincötödik honismereti pályázatot a napokban írta ki, Ózd Város Képviselő-testülete és az Ózdi Művelődési Intézmények. Erre 2015. március 1-ig lehet jelentkezni, vagyis a helytörténettel foglalkozó tanulmányokat eddig az időpontig kell leadni az Olvasóban.

A dolgozatok elbírálását ismét a Hermann Ottó Múzeum munkatársai végzik, az ünnepélyes díjkiosztó pedig az Ózdi Napok keretében történik majd. A pályázati kiírást a városi honlapon, illetve a művelődési intézményekben is megtalálhatják az érdeklődők, ahol a kiemelt témakörök mellett Ózd 2015-ös évének jeles évfordulóit is megismerhetik a pályázók. Kiemelt témakör lesz a 35. pályázaton az ózdi vasgyár 170 éves évfordulója, az Ózdi Gyári Zenekar 120 éves jubileuma, és a Gábor Áron Szakképző Tagintézmény udvarán található Skanzen 45 éves évfordulója.

Forrás: ozd.hu >>>

Twitter Share on Google+
Vissza