Hosszú túra

Sokakat vonzott a jubileumi Kohász Kék Teljesítménytúra. Az Ózdi Művelődési Intézmények Természetbarát Köre és a Vasutas Természetjáró Baráti Kör Bánréve Egyesület kezdeményezése az idén 50 éves Kohászok Útjához kötődött. A kisebb körtúrák mellett közel 100-an indultak el a leghosszabb 130 kilométeres szakaszon Salgótarjánból Miskolcra.

Kohász Kék Teljesítménytúra

A Kohászok Útját, mint jelvényszerző turista útvonalat 1970-ben alakították ki a három kohászváros Salgótarján, Ózd és Miskolc dolgozói. Így az útszakasz ebben az évben ünnepli az 50 éves jubileumát. Ennek tiszteletére rendezte meg idén a Kohász Kék Teljesítménytúrát az Ózdi Művelődési Intézmények Természetbarát Köre és a Vasutas Természetjáró Baráti Kör Bánréve Egyesület. A megmérettetés nem mindennapinak számít, hiszen a táv akkora, hogy azt több mint 24 órába telik megtenni.

„Ennek a teljes hossza 130 kilométer. Salgótarjánból rajtoltak ma a nevezők, reggel hét és tíz óra között indulhattak. Nagyon érdekes volt a rajt, mi odaértünk fél hétre és számítottam rá, hogy 10-12 ember várni fog, ehelyett vagy 50-en toporogtak, és alig várták, hogy elindulhassanak” - mondta Tóthné Hangonyi Gréta, a Kohász Kék Teljesítménytúra főszervezője.

A 130 kilométeres távon végül összesen 82-en indultak el Salgótarjánból Miskolcra. Ez a szakasz érintette az Arlói-tavat, az Upponyi-szorost, Szentléleket és Lillafüredet is. Emellett egyébként az ózdi múzeum udvarán kiépített bázisról is indultak ennél kisebb körtúrák. Voltak olyan nevezők akik az ország másik végéből érkeztek városunkba, hogy induljanak a megmérettetésen.

„Győrből érkeztem. Én voltam már a Kohász Kéken, a párommal végigsétáltuk Salgótarjántól Diósgyőrig, így megvan a teljes nagy jelvény is. Én ezért jöttem ennek emlékére, hogy most van idén ez a jubileumi teljesítménytúra, és akkor ezt is megjárom, ha nem is a teljes 130-as szakaszt, de ezt a 32-est mindenképp bevállaltam” - nyilatkozta Póda Péter.

„Pest megyéből, Pilisről jöttem. Rendszeresen túrázok, és épp Gömörszőlősre tartunk, és láttuk, hogy pont útba esik ez a túrahelyszín, tehát ezért választottuk ezt a túrát” - fogalmazott Fazekas Géza.

Az esemény kitalálói emellett a Miskolc környékén élőknek is próbáltak kedvezni ebben az évben. A közelből Ómassáról Diósgyőrig lehetett két szakasz közül is választani. A főszervező egyébként korábban elmondta, hogy sokan azért jelentkeznek az ehhez hasonló túrákra, hogy megismerjék hazánk ezen részét és a visszajelzések pedig szinte mindig pozitívak ezt illetően.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza