Múlt-Jelen-Jövő 170 éves az ózdi kohászat kiállítás

Az idei Ózdi Napokon az emlékezés mellett egy kiállítás is megnyílt. A Múlt-Jelen-Jövő című tárlat nemcsak a kohászat, és a gyár történetét, hanem az egész város kialakulását is bemutatta. A tablókat végignézve a látogató képet kaphatott Ózd ipar- és kultúrtörténetéről, és a város fejlesztésének elképzeléseiről is.

A Kohász himnusz elszavalásával kezdte el köszöntőjét Janiczak Dávid. A polgármester a Múlt-Jelen-Jövő című kiállítás megnyitóján felidézte saját, gyárral kapcsolatos emlékeit. Azt mondta, halványan ugyan, de még emlékszik a gyári dudaszó Ózd életritmusát meghatározó hangjára.

„Hányan és hányan gondolnak azóta is nap, mint nap a poros, zajos, olajos, tűzforró munkahelyre úgy, mint életük legszebb korszakára. Hányan és hányan emlékeznek még a műszakváltáskor hömpölygő embertömegre, a lüktető, élő városra" - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A rövid beszéd után a látogatók megtekinthették a kiállítást. A Városi Múzeum munkatársai által összeállított tablókon megelevenedett minden, ami Ózdot várossá tette. Az ipar- és kultúrtörténeti különlegességeket az eredeti dokumentációk alapján dolgozták fel, a Rimamurány Vasmű Rt. megalakulásától egészen a végnapokig bemutatták az Ózdi Kohászati Üzemek történetét.

„Emellett- mivel a kiállítás címe Múlt-Jelen-Jövő – azokat a látványterveket és koncepcionális ötleteket is bemutatja, amelyek a közeljövőben valósulnak meg, illetve megvalósuló félben vannak. Itt azokat az épületeket és területeket érintik, amelyek szerves részét képezték, vagy közvetlenül kötődtek magához a nagy vállalathoz" - mondta Farkas Péter Barnabás, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény intézményvezetője.

A kiállítást néhány hónapig az Olvasóban tekinthetik meg az érdeklődők, aztán a tervek szerint különböző rendezvényeken is bemutatják a város múltját és jövőjét megjelenítő tablókat.

Forrás: ozd.hu>>>

Galéria az eseményről ITT>>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...