Idén is az Ifjúsági Parkban ünnepeltük augusztus 20-át

Színes forgatag és változatos programok várták az Ifjúsági parkba kilátogatókat augusztus huszadikán. Az államalapítás ünnepén a megemlékezés mellett most is a kikapcsolódásé volt a főszerep. Az amatőr művészeti csoportok előadásai mellett sztárvendégek, és tűzijáték is szórakoztatta az érdeklődőket.

 

47_0_300.jpg

 

Kegyes volt az időjárás az ünneplőkhöz. Az esős napok után végre újra napsütés várta a kikapcsolódni vágyókat az Ifjúsági Parkban. A számtalan kiegészítő program között az arcfestés volt a legnépszerűbb, itt a gyerekek sorba is álltak egy-egy mintáért. A csillámtetoválást nemcsak a lányok, hanem a fiúk is kipróbálták, a babasarokban pedig a legkisebbek szórakoztak.

A színpadon eközben a helyi amatőr művészeti csoportok váltották egymást. Fellépett többek között az Ózdi Szívek Énekegyüttes, a Szarkaláb Néptánccsoport, és az Ózdi Néptánc Egyesület is.

A délután első sztárvendége a Unique volt, akik fél órás koncertet adtak a nemzeti ünnepen. Az énekesnő azt is elárulta, mire emlékszik gyermekkora augusztus huszadikáiból.

„Szerintem a család együtt volt, és bundáskenyeret ettünk, az egész gyerekkoromat meghatározta, hogy hétvégente, és ünnepnapokkor így teltek a reggelek. Nem hinném, hogy olyan túl speciálisat csináltunk a többiekhez képest" - nyilatkozta Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője.

A nemzeti ünnepen egy magukat nemzeti érzelműként meghatározó zenekar volt a másik sztárvendég. A Cool Head Clan először járt Ózdon, másfél órás élő koncertjükön főként a rockzenét szeretők szórakoztak.

„Most vagyok itt először, viszont idefelé az úton teljesen olyan érzésem volt, mintha Székelyföld felé mentem volna, ugyanaz az erdei hangulat, a hegyek. Szerintem egy csodálatos környezetben éltek" - mondta Molics Zsolt, Cool Head Clan zenekar tagja.

A koncert közben a park túloldalán már készítették a rakétákat, ügyelve arra is, hogy ha eleredne az eső, ne ázzanak el a patronok. Az augusztus 20-i ünnepséget most is zenés tűzijáték zárta. 

 

Forrás: ozd.hu>>>

Galéria az eseményről ITT>>> (fotók: Dulai Lajos és ÓMI)

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...