Megnyílt az "Ózdi Kelengye" állandó kiállítás

Az Ózdi Művelődési Intézmények „Aranygyűszű Díszítőművészeti Köre” még 2009-ben pályázhatott a Hagyományok Háza által kiírt „Tengertánc” című népművészeti pályázatra.      A céljuk az volt, hogy a népi kultúra értékeit megtartsák, s a népművészet XXI. századi továbbélése érdekében megőrizzék.

70_1_300.jpg

Holló Istvánné, népi iparművész volt egészen 2011-ig a kör vezetője, akinek a vezetésével Borsod -Abaúj-Zemplén megye népi hímzéskultúráját, gazdag motívumkincsét tervezték felkutatni, s bemutatni a kör tagjai.

Az évek során a szakkörvezető irányításával a szakkör tagjai feldolgozták már hazánk  közel összes tájegységének hímzéskultúráját, de elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye hímzésvilágát, motívumkincseit, öltéstechnikáját ismerték meg, s a pályázat segítségével egy 25 alkotásból álló  anyagot hoztak létre, mely bemutatta megyénk valamennyi tájegységének jellegzetes motívumait.

 

Az alkotások megvalósításában a következők vettek részt:  Holló Istvánné, népi iparművész, Aradi Jánosné, Dr. Benyó Tiborné, Barabás Frigyesné Kochan Viktória, Borbás Zoltánné, Csank Béláné,. Csépányi Albertné, Galambosi Istvánné, Gátsik Antalné, Hevér Zoltánné, Juhász Béláné, Kovács Zoltánné, Kormos Elemérné, Kriskovics Gézáné, Laczkáné Hollló Zsuzsanna, Lukácsy Lászlóné, Luczák Margit, Medvesi Józsefné, Méhész Dezsőné, Mizerákné Kovács Katalin, Dr. Nahlik Béláné, Oláh Gusztávné, Schwarcz Ernőné, Szabó Józsefné.

Az elkészült hímzések az „Ózdi Kelengye” összefoglaló elnevezést kapták.

 2010. január 22-én, „A Magyar Kultúra Napján” egy önálló időszakos kiállítás keretében láthatták az érdeklődők az Olvasóban.

A készítők terve az volt, hogy a „Kelengye” egy állandó kiállítás keretében legyen látható.   Ez az elképzelés a Városi Múzeum szűkös terei, lehetőségei miatt hosszú évekig nem volt  kivitelezhető.

Az azóta eltelt időszakban – sajnos -  többen elhunytak az akkori alkotók közül, köztük Holló Istvánné is.

A kör vezetését 2011-ben Lukácsy Lászlóné vette át.

Az elmúlt évben sikerült felújítani a múzeum épületét. Az új körülmények között Farkas Péter Barnabás, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténet Emlékpark vezetője az a tervet vázoltra fel a szakkör tagjainak, hogy az épület emeletén, a már meglévő két néprajzi terem közötti folyosón elhelyezett tárlókban, vitrinekben lenne méltó helye az Ózdi Kelengyének.

Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere támogatásával a terv megvalósult. A szakkör, a múzeum és az Olvasó szakemberei munkájának köszönhetően június 30-án az állandó kiállítás megnyitójára került sor.

Délután fél ötre körülbelül 80 fő gyűlt össze a múzeum kertjében, a megnyitó ünnepségre

Először Janiczak Dávid köszöntötte a megjelenteket, s mondta el emlékeit, érzéseit a népművészet ezen műfajával kapcsolatban.

Gergye Zoltán a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke a közönség figyelmébe ajánlotta az alkotásokat.

A méltatás után az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület ifjú táncosai mutatták be tudásukat, az elnökük, Győrffi Katalin vezetésével.

A múzeum kerti programok után Farkas Péter Barnabás tartott szakszerű tárlatvezetést a két népművészeti teremben, illetve a Kelengye tárlói előtt.

A népművészeti teremben a Királdi Művésztanya mutatta be a népi (gömöri és borsodi) motívumok felhasználásával készített viseleteit. A Művésztanya vezetője, Farkas Éva rövid ismertetőket is tartott az egyes viseletekről.

A hivatalos programot a Szabad Szombat Táncegyüttes műsora zárta.

Ezt követően a szervezők egy baráti találkozóra hívták a megjelenteket, akik megkóstolhatták az Arlói Kézművesház laskáit (krumplilángos), illetve Kvas Taras alkoholmentes üditőitalait is.  

 

Fotók az eseményről itt

ÓMI

Twitter Share on Google+
Vissza