ICOMOS DÍJ
A műemlékvédelmi szakma díját kapta az ÓMI Városi Művelődési Központ.
A kitüntetést minden évben a műemléki világnaphoz kapcsolódva ítéli oda a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa azoknak, akik az elmúlt három évben hajtottak végre helyreállításokat. A társaság értékelése szerint kiemelkedő és példamutató módon zajlott az Olvasó rekonstrukciója, végig szem előtt tartották a védett értékek megőrzését, felszínre hozását. Az eredeti alkotás szellemében megvalósított tervezés jól szolgálja a mai igényeket kielégítő funkciókat. A 2005 óta műemlékként védett épület színházi célú ismételt helyreállítását a Hadas Műterem, vagyis az építőművészet doktora, Rudolf Mihály Ybl-díjas építész és munkatársai tervei szerint végeztette el az önkormányzat. A díj bronz emléktáblája, és az épület rekonstrukciója tiszteletére készült márványtábla ünnepélyes felavatására május 27-én került sor. Avatóbeszédet mondott Rudolf Mihály Ybl-díjas építész. Az épület rekonstrukcióját dr. Nagy Gergely az ICOMOS Magyar Nemzeti bizottság Egyesületének elnöke méltatta.
Önkormányzatok a közművelődésért
A közművelődési feladatellátás terén végzett kiemelkedő munkájáért Ózd város elnyerte az Önkormányzatok a közművelődésért-díjat . Asszonyi Tamás szobrászművész plakettjét az elmúlt év novemberében, Kecskeméten megrendezett Magyar Népművelők Egyesülete XXV. Vándorgyűlésének nyitó rendezvényén vette át dr. Bárdos Balázs kulturális ágazatot felügyelő alpolgármester, valamint Tóth Veronika, az oktatási, művelődési és sport osztály megbízott osztályvezető-helyettese.
A Magyar Népművelők Egyesülete által alapított díjat minden évben az egyesület országos vándorgyűlésén adják át. Az elismerésre községi, nagyközségi, városi, megyei jogú városi és megyei kategóriában terjeszthetők fel önkormányzatok. Tavaly a B.-A.-Z. Megyei Népművelők Egyesülete Ózd városát jelölte.
A háromnapos rendezvényen a kistelepülési, városi, kisvárosi közművelődési gyakorlatról is szó esett. Az Ózdi Művelődési Intézmények szerepét a város és a kistérség közművelődésében Pappné Szalka Magdolna igazgató mutatta be. Előadásában beszélt a város közművelődési koncepciójában megfogalmazott célokról, az eddig megvalósított szakmai tevékenységről, prezentációjában pedig kiemelte az Olvasó rekonstrukciójának látható eredményeit. A rangos szakmai összejövetel résztvevői a látottak, hallottak alapján az ország legszebb kulturális intézményei közé sorolták az újra régi fényében tündöklő kulturális központot.
"A Művelődésért" Kitüntető Díj
Az intézmény e szimbolikus jelentéssel bíró műalkotással ismeri el a kultúra területén végzett kimagasló tevékenységet, a kulturális aktivitás, valamint a kultúrapártolás, mecenatúra kategóriákban. Az átadásra kerülő oklevél és Demes Ferenc László „A MAG” című kisplasztikája méltó módon járul hozzá a közvetítendő értékek erősítéséhez.
2023-ban díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Benyhe László
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Szőke Gábor
2022-ben díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Balog Rudolf
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Demes Ferenc László
2021-ben díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Ifj. Vass Tibor
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület
2020-ban díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Ózdi Képzőművészeti Egyesület
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: -
2019-ben díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Szeretet Gyermekei Alapítvány Ózdi Szép Szó Irodalmi Köre
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: -
2018-ban díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Lukácsy Lászlóné, Aranygyűszű Díszítőművészeti Kör vezetője
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Palotai István és Palotai Ádám rendezvényfotósok
2017-ben díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: ÓMI Zenés Színház
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Vincze Ottó, válogatott labdarúgó
2016-ban díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Döbör Istvánné , a Lajos Árpád Honismereti Kör vezetője
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Ózdi Városi Televízió
2015-ben díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Vadas Szilvia , az Erica C. Dance School ózdi tagiskolájának vezetője
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Vitkó Security Kft.
2014-ben díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Nagy Károlyné Dobó Katalin, az Ózdi Városi Vegyeskar karnagya
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Földi Jenő , az Ózdi Ipari Park Kft ügyvezető igazgatója
2013-ban díjazottak:
Kulturális Aktivitás kategória: Kergyi Lászlóné, az Ózdi Néptánc Egyesület egyesületi titkára
Kultúrapártolás, Mecenatúra kategória: Dancsok Tamás , a Piramis Kft ügyvezetője