Műsor ajándékba

Adventi műsorral kedveskedett nézőközönségének az Olvasó. A művelődési intézményben szinte már hagyománya van a karácsonyváró rendezvénynek, amelynek során zenés-táncos összeállítással igyekeznek ráhangolni az érdeklődőket a közelgő ünnepekre. Idén is helyi fellépők és kulturális csoportok szórakoztatták produkcióikkal a nagyérdeműt.

„Csillagszóró” címmel rendezett adventi műsort az Olvasó. A Színházterem közönségét Pappné Szalka Magdolna az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója köszöntötte, majd helyi fellépők váltották egymást a színpadon. A zenés-táncos összeállítás egyfajta ajándék azok számára, akik rendszeres látogatói a város kulturális rendezvényeinek.

„Sokadik éve annak, hogy advent időszakában úgymond köszönetünk jeléül egy térítésmentes előadással kedveskedünk a nagyérdemű közönségnek. Természetesen ehhez kellenek azok a partnerek, akik színpadra lépnek. Összesen 13 produkciót láthat most a publikum, illetve azok, akik egész évben a vendégeink voltak" - mondta Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

Az advent jegyében készített összeállítás során változatos műfajú produkciókat láthatott a közönség. A tűzoltózenekart követően a Füredi házaspár lépett színre ünnepi dalokat adva elő. Az énekes duó után az AME Kultúrhíd Egyesület balett csoportjának növendékei mutatkoztak be szólótáncaikkal, majd az Ózdi Nyugdíjas Klub keretein belül működő Szarkaláb Néptánccsoport folytatta a sort. Az Olvasó ünnepi műsorára idén is sokan voltak kíváncsiak, főként a nyugdíjas korosztály képviseltette magát.

„Nagyon örülünk neki, mint nyugdíjasok és mint ózdiak, hogy ilyen lehetőségünk adódott. Szeretnénk kihasználni, hogy a karácsony és a szeretet jegyében így együtt töltsük ezt a délutánt, illetve az ünnepvárást. Mindenhová elmegyünk, ahová csak tudunk. Most leginkább a Szarkaláb Néptánccsoportnak szeretnénk drukkolni, tapsolni” - nyilatkozta Kemecseyné B. Magdolna.

A Szarkaláb Néptánccsoport tagjainak galgamenti táncai után, a Frits Sándorné által vezetett Jubilate Kórus előadása következett. Az adventi műsor első felének végén a legkisebbekből álló Gyöngyvirág Néptánc Egyesület lépett színpadra, majd a Szabad Szombat Táncegyüttes fiataljai ropták a táncot. Előadásuk fergeteges hangulata átragadt a közönségre is.

 

Forrás: www.ozd.hu

 

Fotók az eseményről: itt.

Twitter
Vissza