Kultúra Napi tárlat a Civil Házban

Egy ózdi születésű alkotó, Tacsi Tímea grafikusművész műveiből nyílt kiállítás a Civil Házban. A tárlat a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó helyi programsorozat első állomása. Az Ózdi Alkotók és Befogadók csoport közreműködésével létrejött, közel hatvan alkotást felvonultató bemutató január 31-ig várja az érdeklődőket.

"Nagy tisztelettel és meleg szeretettel üdvözlöm önöket a Magyar Kultúra Napja 2017 Ózd Városi rendezvénysorozatának nyitó napján. Ez az alkalom az Ózdi Művelődési Intézmények életében különösen rendkívüli ünnep, hiszen a tíz éves Ózdi Művelődési Intézmények jubileumi programjai veszik a mai nappal kezdetüket.”

Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Pappné Szalka Magdolna az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó ózdi programok sorát, majd hosszasan méltatta Tacsi Tímea grafikusművész tehetségét. A rendezvényt Szentandrássyné Halász Ágnes fuvola előadása tette még színesebbé. A Civil Házban megnyílt tárlat az Ózdi Alkotók és Befogadók elnevezést viselő csoport szervezésében jött létre, akiknek célja összefogni a helyi művészeket. Vezetőjük, Pémerné Kassakürti Ágnes ezúttal egy ózdi születésű fiatal lányt kért fel munkáinak bemutatására. 

„Nekem ez a nap évek óta egy nagyon fontos részét képezi a januáromnak, és a magam módján én ezt mindig meg is szoktam ünnepelni, van amikor rendezvényen, van amikor otthon, de én erről mindig megemlékezem. Szóval ez nekem egy külön megtiszteltetés, hogy most pont az én kiállításommal nyílik ez az egész rendezvénysorozat” - nyilatkozta Tacsi Tímea, grafikusművész.

Timi 12 éves korában ragadott először ceruzát, ekkor készítette el élete első portréját. Azóta több száz rajz került ki a kezei közül – amelyekből most komoly fejtörés árán – közel hatvan alkotást a nagyközönség elé tárt. A modern művészetet kevésbé kedveli, az ő világa a realista ábrázolás. Vegyes technikával dolgozik, szinte bármit papírra vet, így az érdeklődők gyakran találkozhatnak csillámporral, vagy akár alapozóval is munkáin. Az ózdi közönség örömmel fogadta a tárlatot.

„Végignéztem és nagyon örülök, hogy eljöttem ide. Nagyon-nagyon szép és nagyon tartalmas az itt lét. A képeket főleg kihangsúlyozom, mert nagyon szépek. Nekem nagyon tetszenek” - fogalmazott Füsti Jánosné.

„Csak állok és nézek, és szerintem még visszafelé is fogom nézni, mert imádom Timinek a képeit. Figyelemmel szoktam kísérni és nagyon tetszik, gyönyörű alkotásai vannak” - mondta Papp Lászlóné.

A rendezvényre ellátogatók nem csupán a bemutatott munkákban gyönyörködhettek, hanem a művésszel is megismerkedhettek. A tárlat január 31-ig látogatható.

 

Fotók az eseményről: itt.

 

Forrás: ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Sokan kilátogattak az Adventi ForgatagraEbben az évben immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Adventi Forgatagot....

Az ÓMÉK intézményeivel ismerkedtek meg az Újváros Téri Általános Iskola diákjaiAz ÓMÉK működésébe nyerhettek betekintést által&aacut...

A múzeum szakemberei által szervezett kultúrtúrán vett részt az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum egyik végzős osztályaTúráztak és a városról tanultak az Ózdi Szakképz&ea...

Újra fergeteges hangulatot teremtett Ózdon a Házhoz megy a Zenede csapataA Civil Házban tartott előadást a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ...

Ózdon is megemlékeznek az apró hősökről a Koraszülöttek Világnapja alkalmábólIdén is csatlakozott Ózd a Koraszülöttek Világnapjához. Ennek ...

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az Ózdi Szabadegyetem vendégeNógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallhatta a köz&ou...

90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetba...

Betekintés a LégÓzdba, lovaglás, katonai bemutató – Széles volt a kínálat az ÓTSZEGYII őszi táborábanNegyven diák tölthette hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII őszi táb...

Nyitva maradnak a kulturális és sportlétesítmények városunkbanAz energiaárak csökkenésének és az önkormányzati kö...

A vad- és az erdőgazdálkodásról tartottak előadástVillanások címmel, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény...