Ipari Örökségvédelmi Konferencia

Az örökségvédelem jegyében kezdődött meg a II. Hétvölgy Fesztivál. A helyi Ipari Örökségvédők Baráti Körének tagjai minden évben méltó módon tisztelegnek az ózdi vasgyártás és az ipari múlt emléke előtt. A rendezvény résztvevői emlékkövet avattak, majd szakmai előadásokat hallgathattak a kilencedik alkalommal megrendezett konferencián.

Idén is dudaszóval vette kezdetét a Ózdi Ipari Örökségvédő Konferencia. Ezúttal új helyszínen, a Digitális Erőmű szabadtéri területén tisztelegtek a gyáralapító Rombauer Tivadar élete és munkássága előtt. Korábban ide helyezték át azt az emlékkövet, amely mementója a FAM robbanás áldozatainak. A méltó helyre került emlékműnél László Zoltán a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke mondott beszédet. Ezt követően a városvezetés, a helyi örökségvédők és a honismereti kör képviselői helyezték el koszorúikat az emlékkőnél. A konferencia, mint példaértékű  kezdeményezés kilenc évvel ezelőtt indult.

„Megfogalmazódott egy olyan gondolat, hogy legyen egy olyan fórum, ahol a kohászat történetét – persze elsősorban az ózdi kohászat történetét – bemutatva minél nagyobb körbe megismertessük ezt az érdeklődőkkel” - mondta Benyhe László, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének alapító tagja.

A program az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódott. A Kohász himnusz után  Farkas Péter Barnabás alpolgármester beszélt az ipari múlt és a vasgyártás ránk maradt tárgyi, szellemi örökségének fontosságáról.

„Egy nagyon fontos küzdelem, hogy a folyamatosan tűnő és kopó ózdi kohászati emlékeket megőrizzük, és hogy azért munkálkodjunk, hogy azok a jelenben és a jövőben ezek az emlékek megmaradjanak” - fogalmazott Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

A fórum szakmai programmal folytatódott. A konferencia levezető elnöke Marczis Gáborné dr. okleveles kohómérnök, a műszaki tudományok kandidátusa volt. Dunaújvárosból, Budapestről és Miskolcról is érkeztek érdeklődök az eseményre, az előadók java része viszont ózdi kötődésű volt.

„Ózd városa gyakorlatilag a kohászati művek köré épült, ez egy nagyon fontos momentum ma is, hiszen az itt élők kapcsolódnak ehhez a múlthoz. Az Ózdi Acélművek mint egyedüli örököse ennek az iparágnak meg kell mutatnia azt az utat, amelyet követni kell” - mondta Bartha Imre, az ÓAM Kft. ügyvezető igazgatója.

A részvevők további előadásokat is hallgathattak, így például a térségbeli vasgyártás kezdeteiről, az ózdi és borsodnádasdi légópincék történetéről, a rimabeli időkről, a hamarosan beinduló kihelyezett egyetemi képzésről, valamint a Digitális Erőmű és Filmtörténeti Élménypark funkcióiról, annak fejlesztési lehetőségeiről.

 

Forrás: www.ozd.hu

 

 

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...