Tudományos előadásokkal teli nap

Diákoknak szóló tudományos nappal folytatódott a II. Hétvölgy Fesztivál. A rendezvény célja az volt, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a reál tantárgyak, illetve a természettudományok iránt. Az Olvasóba ellátogató általános és középiskolai osztályok testközelből tapasztalhatták meg a fizika, az elektromosság, a logika vagy éppen a világűr érdekességéit.

A tudományok tárházává alakult át ma az Olvasó. Az iskolai tanórákon kívül, a megszokottól eltérő formában találkozhattak a diákok ezen a helyszínen a természettudományok részterületeivel. Az egyes állomásokon látványos fizikai kísérletek, ismeretterjesztő bemutatók várták rajuk, ahol mindent ki lehetett próbálni, bátran lehetett kérdezni, és nem utolsó sorban szinte játékos formában lehetett elsajátítani az ismereteket.
139_0_300.jpg
„Az első állomás a kémiai kísérletek voltak, nekem az tetszett a legjobban. Szárazjéggel dolgoztak, és ezek nagyon megfogtak engem. Én később kémiával is szeretnék dolgozni, ezért ezt tartottam a legérdekesebbnek. Voltunk a matematikai-logikai játékok állomásán is, itt is kipróbáltam nagyon sokfélét” - nyilatkozta Kaprinay Katalin, diák.

A Pincepódiumban a JAG Labor kapott helyet, ahol látványos kísérletekkel szemléltették a fizika világának törvényszerűségeit. A logikai játszóházban számtalan feladattal találták szembe magukat a diákok, az emeleten pedig az áramkörök bűvöletébe pillanthattak bele. Farkas Péter Barnabás városunk alpolgármestere is jelen volt a bemutatókon, és személyesen is kipróbálta az egyes berendezéseket. Nagy sikere volt az utazó planetáriumnak. A hat méter átmérőjű sátor kupola belsejében, a kozmosz titkai tárultak fel a fiatalok szeme előtt.

„A természettudományok szeretetére nagy szükség van az iskolákban. Az elmúlt néhány tíz évben egy picit háttérbe szorult a természettudományok szerethetősége. Ha megkérdezzük a diákokat, azt halljuk, hogy nem nagyon szeretik a fizikát, a matematikát, a reál tárgyakat. Szükség van olyan programokra, amik az ő nyelvükön, az ő látásmódjukon keresztül vezet el a természettudományok világába” - fogalmazott Szaka Attila, főszervező.

Nemcsak az épületben, hanem annak udvarán is zajlottak a bemutatók. Itt a Miskolci Egyetem Anyag- és Földtudományi Karának képviselői tartottak érdekes előadást szemléltető eszközeik segítségével. A felsőoktatási intézmény Formula Racing csapata is jelen volt, sátruk alatt egy általuk épített versenyautót is megtekinthettek a gyerekek.

 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...