Ünnepi ülés

A Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület, valamint az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója kapta meg elsőként a Pro Urbe Ózd kitüntető díjat városunkban. Tompa Zoltán és dr. Bélteczki János az Olvasó Adorján Lajos termében megtartott ünnepi képviselő-testületi ülésen vehette át az elismerést.

Az Ózdi Katonai és Lovas Hagyományőrzők felvezetésével érkeztek meg az Olvasó Adorján Lajos termébe városunk vezetői. A ma délutáni ünnepi képviselő-testületi ülést Rási Zorka, az Újváros Téri Általános Iskola növendékének előadása nyitotta meg, majd Fidrus Péter alpolgármester rövid köszöntője után Janiczak Dávid mondott ünnepi beszédet. Ózd polgármestere szerint mindannyiunk közös érdeke városunk és térségének fejlődése. Ezért is nagyon fontosak azok az elnyert Európai Uniós pályázatok, amelyek segítségével többek között megújulhat a városi piac és az Újtelep egy része, közlekedésfejlesztés valósulhat meg, de a szociális alapszolgáltatások infrastruktúra fejlesztésére és zöldmezős iparterület kialakítására is lesz lehetőség a következő hónapokban.

„A legfontosabb számunkra az, hogy Ózdon gyarapodjon a lakosság, itt maradjanak Ózdon, itt vállalják az életük következő éveit az ózdiak. Mindeközben a város működése továbbra is biztosított, a napi feladatokat az önkormányzat szervezetei, intézményei és cégei könnyedén veszik és minden lakossági igényt kielégítenek” - fogalmazott beszédében Janiczak Dávid, polgármester.

Az ünnepi képviselő-testületi ülésen először adták át a 2016-ben alapított „Pro Urbe Ózd” kitüntető díjat. A Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület a város kulturális életének gazdagításában végzett két évtizedes tevékenysége, dr. Bélteczki János pedig a város és térsége egészségügyi ellátásában példamutató hivatástudattal végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként részesült a kitüntető díjban. 

„Amikor az ember azzal foglalkozik, amit szeret csinálni, ráadásul szerencsés esetben még meg is tud élni belőle, akkor nem tűnik fel, hogy olyan nagyon sokat tett volna a környezetéért, a közösségéért, a körülötte lévő világért. Az egész valahogy olyan természetesnek tűnik” - mondta dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház megbízott főigazgatója.

A Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesületének tagjai egy megzenésített verssel mondtak köszönetet az őket ért elismerésért.

Az ünnepi képviselő-testületi ülésen Ózd testvértelepüléseinek vezetői is jelen voltak, a kitüntetetteket és a rendezvényen megjelenteket a Lipnica Wielka-i Górál Népi Együttes köszöntötte rövid műsorral. Az ünnepi képviselő-testületi ülésen történteket az Ózdi Krónika után teljes egészében megnézhetik a Ózdi Városi Televízió nézői.

 

forrás: www.ozd.hu

Twitter Share on Google+
Vissza