Egy éjszaka a Múzeumban

Ózd ismét csatlakozott a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programsorozathoz. Az előző évben a délutáni órákban voltak elérhetőek a programok, ez most kiegészült a sötétedés utáni időszakkal. Az eseménnyel szerették volna a szervezők megszólítani a fiatalabb és az idősebb korosztályt is, amelyen szerepelt kézműveskedés, múzeumi tárlatvezetés, szabadtéri vetítés, de a látványséta is része volt az „éjszakai” barangolásnak.

Idén országosan 15. alkalommal szervezték meg a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programsorozatot. Városunk második alkalommal csatlakozott az eseményhez, hiszen az előző évben még csak a délutáni órákra várták a múzeum dolgozói az érdeklődőket, a mostani programokat pedig már úgy állították össze, hogy a sötétedés utáni órákban is tartalmas kikapcsolódásban legyen részük a látogatóknak. A program kézműveskedéssel vette kezdetét, majd a kiállítótermekben csodálhatták meg a gyerekek a működő maketteket és a diorámákat. A felnőttek többsége nosztalgiázni látogatott el az egykori gyári iskola épületébe. 

148_0_300.jpg

„Számomra nagyon sok érdekes dolog van, jó újra látni a gyári kiállított tárgyakat. Szinte olyan, mintha újra élne a gyár” - nyilatkozta Kertész Rita.

Az idősebb korosztály számára a termekben látott tárgyak, egyben értékeket is képviselnek. A régi Ózdnak sokszínű kultúrája és rengeteg gyári emléke van, ami akár egykori munkahelyükhöz is köthető.

„Egyrészt alkalmunk nyílik arra, hogy megmutassuk milyen kincseket, értékeket őrzünk. Minden ózdi szívében ez egy kincs. Az emberek emlékektől dagadva jönnek ide. Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen alkalommal meg tudjuk mutatni díjmentesen az összes kiállítótermünket” - mondta Csépányi Réka, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark közönségkapcsolati munkatársa.

A tárlatvezetést követően szabadtéri archív filmklubbal várták az érdeklődőket a múzeum belső udvarában. Régi anyagokból készítettek egy összeállítást, amelyekből megtudhatták, hogyan működtek a gyár különbözői részlegei, de azt is hogyan és hol kapcsolódtak ki az ózdi emberek. 

„Egyrészt vannak olyanok, akik nosztalgiáznak ilyenkor, hiszen megélték azt az időszakot, amelyet a múzeum is bemutat, ami ennek a tárgyi és szellemi emlékeit őrzi. Másrészt pedig főleg a fiatalabb generációk számára információ és hagyományközvetítés, hogy ők is meg ismerjék, megtapasztalják azokat, amelyeket a régiek tettek, illetve körülvette őket” - fogalmazott Farkas Péter Barnabás, alpolgármester. 

A rendezvény zárásaként a jelenlévők patakmeder sétán vehettek részt, amely piros világítással tette hangulatossá a skanzenbe vezető utat. A múzeum dolgozója, közben érdekes tudnivalókat osztott meg a sétálókkal, majd a skanzen területén a kisebbek a játékokat is kipróbálhatták. A múzeum munkatársai abban bíznak, hogy a résztvevők jóérzéssel távoznak, és visszatérnek majd a hétköznapokon is, hogy még több tudást mélyítsenek el a segédgyűjtemények és a dokumentumok segítségével.

 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter Share on Google+
Vissza