Európa Bajnokság és ózdi sikerek

Ózdi sikerektől volt hangos az idei látványtánc Európa-bajnokság. Városunk hip-hop csoportjai fényes érmekkel és értékes különdíjjal tértek haza a Budapesten megrendezett versenyről. A fiatal táncosok a siker után sem pihennek, a nyár folyamán több fellépésük is lesz különböző szabadtéri rendezvényeken

Boldogan mutatták meg az Európa-bajnokságon nyert érmeiket az ózdi hip-hop tánciskola versenycsoportjainak tagjai. Zsámbokiné Vadas Szilvia tanítványai az elmúlt napokban adtak számot felkészültségükről a kontinensviadalon. A három csoport és a Demeter Dorottya, Turcsányi Réka alkotta Just Clear duó összesen 2 első, 1 második, 1 harmadik és 1 negyedik helyezést, valamint 1 különdíjat szerzett a Budapesten megrendezett viadalon.

„Volt ahol nagyon szoros volt az eredmény, volt ahol rettenetesen meggyőző volt a mi fölényünk vagy épp az ellenfelünk fölénye. Volt, ahol mindössze öt tizedes előnnyel nyertük meg az aranyérmet, volt, ahol az ellenfél előzött meg minket ennyivel. Én azt érzem, hogy nagyon kerek és egész volt ez az Európa-bajnokság” - fogalmazott Zsámbokiné Vadas Szilvia, az ECDS Ózd iskolavezetője.

A B. Branch csoport két koreográfiával állt színpadra a táncos Európa-bajnokságon. Mindkét produkciójukkal lenyűgözték a zsűri tagjait, az eredményhirdetésnél egy arany- és egy ezüstérem lett a jutalmuk.

„Mindkét éremnek ugyanúgy örültünk, mert az ellenfelek is nagyon ügyesek voltak. De mi is nagyon figyeltük a táncunkra” - nyilatkozta Burkovics Petra, a B. Branch táncosa.

A B.Branch mellett a P.B.Crew fantázianevet viselő ózdi tánccsoport szerzett Európa-bajnoki címet az idei kontinensviadalon. Számukra egy szlovák formáció volt a legnagyobb ellenfél.

„Úgy éreztem rendben volt a táncunk. Nagyon sokat készültünk erre az EB-re és kicsit más stílusban is táncoltunk, mint szoktunk, de jól sikerült minden” - mondta Gyenes Noémi, a P.B. Crew táncosa.

A Next Wave csoportnak egy bronzérem és egy különdíj jutott az idei táncos EB-n, de a csoport tagjai ezt is győzelemnek élik meg és nagyon örülnek a medálnak.

„Erős volt a mezőny, az ellenfelek is ügyesek voltak. Lehet, hogy belőlünk most hiányzott az a kicsi plusz, ami a győzelemhez kellett volna, de nem veszi el a kedvünket a tánctól és a további versenyzéstől ez a bronzérem” - fogalmazott Kolenicska Fruzsina, a Next Wave táncosa.

Az Európa-bajnokság után az ifjú ózdi táncosok mindössze néhány nap pihenőt kapnak. A jövő héten már újra színpadon láthatja őket a város lakossága, július végén pedig a már sokéves hagyománnyal rendelkező nyári tánchéten tanulják az új koreográfiákat.

 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza