Csillagszóró

Idén is nagy sikert aratott a Csillagszóró, vagyis az Olvasó karácsonyi ajándékműsora. Ezúttal is színpadra léptek azok a csoportok és előadók akik a kulturális intézményben fejlesztik tehetségüket. Az advent jegyében készített összeállítás során változatos műfajú produkciókat láthatott a közönség.

A hagyományoknak megfelelően most is főként a táncoké volt a főszerep. Az Erica C. Dance School and Company több koreográfiát vitt a színpadra, de nem csak a modern vonal képviselte magát, hiszen városunkban nagy hagyománya van a néptáncnak is. Így színpadra lépett az Ózdi Néptánc Egyesület, a Szarkaláb Néptánccsoport és a Szabad Szombat Táncegyüttes is. Egyebek mellett voltak balettosok, hegedűszó és énekes-verses fellépők. Pappné Szalka Magdolna az intézmény igazgatója az ünnep szépségeit emelte ki beszédében.

„Minden évben gyermeki várakozással díszítjük a fenyőfát, mely az élet fája. Az örömteli életet és az áldozatkészséget szimbolizálja. Mivel karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, a fa jelképezi a születés csodáját, magát az életet. Az angyalkák a titkok szimbólumai. A bennünk élő angyalok szólnak hozzánk, és készítenek fel a lelki békénkre az ünnepek során. Teljesítik vágyainkat, álmainkat és akikhez ha szólunk, meghallgatnak és fogják kezünket” - fogalmazott Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója. 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza