Égerszög ecsetvégen

Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület égerszögi festőtáborában készült képekből nyílt kiállítás az Olvasó Kisgalériájában. A falakra főként természeti- és tájképek kerültek ki. Az alkotásokon keresztül a nézők is láthatták azokat a pillanatokat, amelyeket a festők korábban átéltek. A tárlat március 27-ig tekinthető meg. 

 Égerszög festőtábor - kiállítás

A Vadszilvák Gyermek Néptánccsoport tagjainak produkciójával vette kezdetét az Égerszög ecsetvégen című kiállítás megnyitója az Olvasóban. Az ünnepségen dr. Kósné Dargai Rita mondott beszédet. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke saját gyermekkorából elevenített fel egy történetet, amelynek központi témája a pillanat megragadása volt. Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke, Turiné Orosz Margit szerint a festőtábor alatt egy nagyon bensőséges hangulat alakul ki.

„Én csak félve merem mondani, bár nem szeretem ezt a szót, egy kicsit spirituális lesz a festőtábor egy idő után. Itt tizenhat ember, immáron tizenhatodik esztendeje lesz az idén, hogy együtt dolgozunk, együtt festünk. Itt óhatatlan, hogy ne történjenek olyan kapcsolódási pontok. Olyan szellemi sík születik, hogy szinte egymástól tanulunk” - fogalmazott Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

A megnyitót követően a megjelentek megcsodálhatták a kiállított alkotásokat. A legtöbb kép valamilyen természettel kapcsolatos érzést ábrázol. Kisgergely Vilmosné több ilyet is készített.

„Nagyon régen fiatalon voltam Égerszögön és csodálkoztam, hogy nem emlékeztem rá, csak akkor, amikor kimentünk a temetőbe és megláttam a kopjafákat. Gyorsan meg is festettem, ahogy az unokám a kopjafánál sétál. Nagyon jó érzés volt visszaemlékezni, hogy fiatalon már láttam ezt a települést, hiszen egy csodálatos kis falu. Egy kis gyöngyszem” - mondta Kisgergely Vilmosné, alkotó.

A tárlat március 27-ig tekinthető meg munkanapokon 8 és 18 óra között. Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület egyébként már az idei festőtábort is megtervezte. Ebben az esztendőben Kissikátorba látogatnak el az alkotók.

forrás: www.ozd.hu

Twitter Share on Google+
Vissza