Pöttöm Panna

Ismét nagy sikere volt a VSG Táncszínháznak a gyerekek körében. Legutóbb a Pöttöm Panna újragondolt táncmeséjét láthatták az óvodások, kisiskolások. Nagy ováció fogadta az előadást, amely nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebb korosztálynak is maradandó élményt okozott. A közeljövőben a gyerekszínház keretében a Süsü, a sárkány zenés színpadi előadását láthatják majd az érdeklődők.

Pöttöm Panna

Szinte teljesen megtelt az Olvasó színházterme óvodásokkal és kisiskolásokkal. A gyerekek a VSG Táncszínház előadásában láthatták a Pöttöm Pannát. A táncmese egy apró, kisujjnyi kislány útjáról szól, ami közben találkozik békával, bogarakkal, gólyával és sok más kisebb állattal, majd végül a virágherceg mellett találja meg a helyét. Ezt a rögös utat dolgozták fel, gondolták újra a táncszínház tagjai.

„Amikor egy mesét dramatizálunk, színpadra állítunk, táncosítunk, akkor mindig elgondolkozunk azon, hogy vajon mi lesz az, ami ebben tetszeni fog azon felül a gyerekeknek, hogy nyilván a mesét valamilyen szinten ismerik, látták animációs filmben, illetve élő szereplős filmben is feldolgozták. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy egy animációs, vagy egy élőszereplős filmben tudnak olyan effekteket használni, amit nem tudunk, illetve egy könyvben két oldalban elmesélhető. Nekünk ezzel szemben egy felvonáson keresztül kell olyan izgalmakat okozni, ami a humorával és a katarzisával együtt végig fenntartja a gyerekek figyelmét” - mondta Vass Sándor Gergely, a VSG Táncszínház vezetője.

Óriási sikert aratott a gyerekek körében az előadás. Nagy ovációt kapott a sok színes jelmez, a táncok és az ötletes, olykor komoly klasszikus zenék. A VSG csoport tagjai nem csak a gyerekeknek okoztak maradandó emléket, több olyan poént, humoros jelenetet helyeztek el a mesében, amelyeket főleg az idősebbek érthettek. Persze a legjobban a kisebbek élvezték Pöttöm Panna utazását.

„Nem beszéltek, hanem a tánccal fejezték ki, amit mondani szerettek volna, nekem még a zene is nagyon tetszett, az tényleg nagyon jó volt” - nyilatkozta Mustos Tamás.

Az Ózdi Művelődési Intézmények gyerekeknek szóló tavaszi színházi évada április 10-én folytatódik. Akkor a Miskolci Csodamalom Bábszínház Süsü, a sárkány zenés színpadi előadását láthatják majd az érdeklődők.

forrás: www.ozd.hu

További fotók>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...