Városi Gyereknap

Ismét együtt ünnepelték az ózdiak a gyereknapot. A IV. Hétvölgy Fesztivál zárásaként az Ifjúsági Park adott otthont a különféle kézműves foglalkozásoknak, valamint a színpadi programoknak is. Fellépett többek között Szandi, aki idén ünnepli zenei pályára lépésének harmincadik évfordulóját. Emellett Ózd várossá válásának hetvenedik évfordulója alkalmából buszjáratot indítottak a Nagyvölgyi Állatsimogatóba.

Szandi

Már délelőtt rengeteg program várta a fiatalokat a városi gyereknapon az Ifjúsági Parkban. Jampi bohóc a legkisebbeket célozta meg, a színpad előtt számtalan trükköt bemutatott a gyerekek segítségével. Eközben a sátrakban nagy volt a zsongás. A kicsik kipróbálhatták a minicsúszdát, de az arcfestés és a csillámtetoválás is nagy sikert aratott.

„Eddig a bohócot néztük, meg olvastam egy kicsit, csillámtetoválást csináltunk, meg csináljuk ezt a méhecskét” - mondta Jászberényi Amina Kira.

Számtalan kézműves foglalkozáson is részt vehettek a gyerekek. A különféle színezős feladatok mellett nagyobb kézügyességet igénylő elfoglaltságokat is találhattak. A színpadon folyamatosan zajlottak a programok: a Gyöngyvirág Néptánc Egyesület adott elő egy több táncból álló műsort. A nap sztárvendége Szandi volt, aki idén ünnepli pályára lépésének harmincadik évfordulóját. A jubileum alkalmából huszadik lemezét adja ki, amelyen társszerzőként is közreműködött.

„A mai napon a kisfiam mindenféle dolgokat kipróbált. Légvárat, dodzsemet, ugrálóvárat. Körbementünk, sétáltunk. A kutyás bemutatón is részt vett, az is nagyon tetszett neki. Két kutyust már ismert a bolyki iskolából. Most még visszajöttünk a Szandi koncertre, aztán meglátjuk, mi fér még bele a délutánba” - nyilatkozta Bárdos Tünde.

A park másik felében a gyerekeket népi játékok várták. Az egyensúlyérzéken alapuló gólyaláb mellett labirintusban görgethettek golyókat, többek között malmozhattak is, vagy gólyával vadászhattak békákra.

„Voltam lovagolni, és megnéztem a néptáncosokat, ahogy felléptek a színpadnál” - emelte ki Kacsmarik Éva.

A Pesti Zenés Színpad mesehősöket hozott a gyerekeknek. Az emelvényen a fiatalokkal közösen adtak elő több műsorszámot is. Ózd várossá válásának hetvenedik évfordulója alkalmából buszjárat indult a Nagyvölgyi Állatsimogatóba a volánnál a polgármesterrel. A bejáratnál nyuszisimogató várta az érdeklődőket.

„Háziasított állatokat láttunk. Nagyon jól érezzük magunkat, nagyon érdekesek az állatok” - fogalmazott Berecz Renáta.

Láthattak baromfikat és többféle galambot is. Emellett pónisimogató várta a fiatalokat, valamint megnézhették a pávákat is.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza