Múzeumi tábor

Történelmi témájú tábort tartanak az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. Az őskortól egészen az újkorig jutnak egy hét alatt. Az általános iskolások építettek már kunyhót, készítettek egyiptomi témájú tárgyakat, ma pedig megismerkedtek a honfoglalás kori magyarok életmódjával. Holnap a vaskohászat kerül középpontba, pénteken pedig Rudabányára kirándulnak. 

múzeumi tábor

A régészhomokozónál tevékenykedtek ma délelőtt azok a fiatalok, akik az Ózdi Muzeális Gyűjtemény idei nyári táborában vesznek részt. Az intézmény múzeumpedagógusa, Darvayné Vincze Tímea számos feladatot kitalált nekik a történelemhez kapcsolódóan. Ma a középkor került terítékre, így a gyerekek várakat építettek. Bástyákkal, vizesárkokkal és fák gyanánt virágokkal.

„A fiúknál nincs annyi díszítés, de a lányok oldalán egy csomó van” - mondta Horváth Szófia.

„Igazából nem volt nagyon követelmény, hogy milyen várat kell építeni. Mi úgy gondoltuk, hogy inkább tornyokat építünk, minthogy egy egész várat” - nyilatkozta Barta Bence Benjámin.

Bent a múzeumban aztán a honfoglaló magyarok szokásait, életét beszélték meg. A gyerekek megtudhatták többek között, hogy őseink milyen ételeket ettek, hogyan öltözködtek vagy harcoltak.

„Régen olyasmiben éltek, mint a sátor, és annak a közepén égett a tűz, de abban nem sütöttek semmit” - fogalmazott Hugyina Márk.

A múzeumpedagógus egyes tárgyakat meg is mutatott nekik. A szablya például sokaknak tetszett.

„Van, aki abszolút szűz terület, tehát nem igazán vannak ismeretei a történelemmel kapcsolatban, mert eddig más jellegű dolgok érdekelték, de még azok a gyerekek is nagyon nyitottak. És van, aki nagyon profi, tehát vannak olyan gyerekek, akik tényleg érdekes dolgokat tudnak, még számunkra is” - emelte ki Darvayné Vincze Tímea, múzeumpedagógus.

A gyerekeket holnap az újkor várja, a vaskohászathoz kapcsolódó foglalkozásokon vesznek majd részt. Pénteken Rudabányára kirándulnak, ahol a Rudapithecus hungaricus-ról szerezhetnek ismereteket.

Forrás: www.ozd.hu

46_0_t 46_1_t 46_2_t 46_3_t
46_4_t 46_5_t 46_6_t 46_7_t
Twitter
Vissza