Négy év

Negyedik születésnapját ünnepelte a Szabad Szombat Táncegyüttes a Városi Strandfürdőben. A hagyományoknak megfelelően a tagok egy sütögetéssel egybekötött közös programmal emlékeztek meg az elmúlt évekről. A mulatságról nem hiányozhatott a torta és persze a néptánc sem.

Szabad Szombat Táncegyüttes

Az elmúlt években szinte nem tartottak olyan városi rendezvényt, ahol a Szabad Szombat Táncegyüttes nem lépett volna fel egy vagy több koreográfiával, emellett a környező települések rendezvényein is gyakran megfordulnak. Ma már a negyedik születésnapját ünnepelte a csoport, amely ez idő alatt szinte családdá kovácsolódott. A hagyományoknak megfelelően a Városi Strandfürdőben gyűltek össze a tagok egy közös program erejéig. Balog Zoltán az együttes elnöke szerinte nem volt könnyű az indulás, de mára egy nagyszerű csapat jött össze.

„Az elmúlt évek viszontagságosak voltak. Alakuló együttesről van szó, és minden egyes alakuló együttesnek nehéz a kezdet, a népi kultúrában pedig végképp nehéz. Itt elérkeztünk oda, hogy a népi kultúrára nagyon oda kellene figyelni, de pénzt nagyon kevesen akarnak rászánni vagy beleölni” - mondta Balog Zoltán, a Szabad Szombat Táncegyüttes elnöke.

Az egyesület jó utánpótlásbázissal rendelkezik, ugyanis a Gyöngyvirág Néptánc Egyesületben folyamatosan pallérozódnak a fiatalok. Közöttük már olyanok is vannak, akik a nagyok között is megmutathatták magukat.

„Magát a néptáncot a Gyöngyvirág Néptánc Egyesületben kezdtem. Nagyon szerettem volna már feljutni a nagyok közé, és ez idén sikerült is. Hevesen engem fel is avattak, tehát most már próbálok minél jobb lenni” - nyilatkozta Varga Máté, a Szabad Szombat Táncegyüttes táncosa.

A közös ünneplésről most sem hiányozhatott a torta és a néptánc sem. A csoport lázasan gyakorol, hiszen Szent István ünnepén új koreográfiákat mutatnak majd be a hazai közönségnek.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza