Indonézia szigetei

Indonézia legnagyobb szigetéről, Szumátráról tartott előadást a Városi Könyvtárban Karlowits-Juhász Orchidea. A vetítéssel nem csak a férjével és gyermekével közös élményeiket mutatta be, de arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyire törékeny az a világ, amelyben élünk.

Indonézia szigetei

A tűzgyűrű csodálatos világa – Szumátra címmel hallhattak és láthattak egy előadást a József Attila Gimnázium, valamint az Ózdi SzC Gábor Áron Szakképző Iskolájának diákjai. A Városi Könyvtárban Karlowits-Juhász Orchidea mesélte el férjével és gyermekével eltöltött öthetes utazásának élményeit. Évek óta visszajárnak Indonéziába, ahol az ott élőkkel egy fedél alatt laknak, egyforma ételt esznek, és együtt végzik az indonézek napi tevékenységeit.

„Nagyon tetszett nekem ez az előadás. Már voltam tavaly is egy ugyanilyen előadáson, de azt hiszem, az más helyszínt mutatott be. Nagyon érdekesnek találtam, és én is szívesen kipróbálnám, mert úgy gondolom, hogy nagyon nagy élmény ez az egész” - mondta Pásztor Petra.

Nem csak az élmények elmesélése azonban az egyetlen, ami miatt megtartják ezeket az előadásokat. Fontosnak tartják azt is, hogy bemutassák, milyen állapotban vannak az esőerdők a fejlett országokban élők igényei miatt.

„Bár nem egy vidám dolog, de mindig fel szoktam rá hívni a figyelmet, és meg szoktam mutatni, hogy mennyire pusztul a világunk. Amikor mi megérkezünk Indonéziába, mindig rácsodálkozunk, hogy az, amit mi megtanultunk a David Attenborough-filmekből, hogy milyen gyönyörű az érintetlen esőerdő, és milyen hihetetlen biodiverzitás van ott, és mennyi élőlény, hogy ez a valóságban már nagyon nem így van. Borneónak a nagy része le van irtva, az indonéz szigeteknek a nagy része, az esőerdők le vannak irtva, mindenhol olajpálmákkal találkozunk” - emelte ki Karlowits-Juhász Orchidea, a ME Tanárképző Intézetének adjunktusa.

Az előadást délután felnőttek is láthatták. A képes vetítés mellett az érdeklődők megtekinthettek egy kisfilmet is, amelyet az utazók idén a miskolci CineFesten mutattak be.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Az Arvisurák szerzőjére, Paál Zoltán kohász-íróra emlékeztek az OlvasóbanPaál Zoltán kohász-íróról emlékeztek meg az Olvas&o...

Szendrey Júliára emlékeztek a könyvtárbanSzendrey Júliára emlékeztek egy előadás keretében az Ózdi ...

Előrehozott ünnepséget tartottak az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjaiAz idősek világnapját ünnepelték a Szív Klub tagjai a Civil H&aacut...

Kohász tér – ünnepséggel kezdődött a XIII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi KonferenciaEmléktábla-avatással kezdődött a XIII. Ózdi Ipari Öröks&e...

A múlt kincseinek őrzése és az emlékek feltárása került a nap középpontjábaTizenharmadik alkalommal szervezték meg az Ózdi Ipari Örökségvé...

Sportversenyek és biciklitúra – idén is csatlakozott városunk az Európai Mobilitás HéthezElkezdődött az Európai Mobilitás Hét, amelyhez városunk idén...

Rejtvényfejtők az Olvasóban – XV. Ózd KupaOrszágos rejtvényfejtő versenyt tartottak városunkban. Az Ózd Kupá...

Charlie Ózdon – II. Őszi HollywÓzd rockparádéMegrendezték a II. Őszi HollywÓzd rock parádét városunkban. Este ...

„Itt annyi szavaló van Gálvölgyi elvtárs. Nem tud valami mást? Mondom, elmondom ugyanazt a verset színészhangokon.” – Gálvölgyi János volt a Pózdium vendégeGálvölgyi János Kossuth-és Jászai Mari-díjas színműv&...

Sok érdeklődőt vonzott a XXII. Bolyoki VigadalomSokan látogattak ki a XXII. Bolyoki Vigadalomra szombaton. A szervezők színes programo...