Kissikátor ecsetvégen

Kissikátor ecsetvégen címmel nyílt kiállítás az idei, Örökségvédelmi Festőtáborban készült művekből. Idén tizennégy alkotó összesen mintegy száz képet festett meg egy hét alatt, ezek egy részéből rendezték be a mostani tárlatot. Köszöntőt Kissikátor polgármestere, Kocsik László Csaba mondott, aki kiemelte, hogy a tábor nemcsak az alkotás öröméről, de akár az életre szóló barátságok megkötéséről is szólt.

Kissikátor ecsetvégen

Barkó és palóc népdalokat hoztak el a Kissikátori Harmonika- és Népdalkör tagjai az idei Örökségvédelmi Festőtáborban készült alkotásokból berendezett kiállítás megnyitójára. Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai idén Kissikátorban töltöttek el egy hetet, hogy művészi vénájukat megmutatva valami maradandót alkossanak. A tárlat megnyitóján Kocsik László Csaba, a település polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Úgy fogalmazott: ihlet nélkül a művész elveszett.

„Az az alkotás, amelyik nem teljes szívből jön, eleve kárhozatra van ítélve. Szerencsére itt, a Kisgalériában látható kész műveket nemcsak a múzsa csókja ihlette meg, hanem az alkotók saját lendülete, kreativitása és szűnni nem akaró érdeklődése hobbijuk, alkotó munkájuk iránt. Olyan lendülettel, tűzzel és hatékonysággal dolgoztak, hogy egy hét alatt tizennégyen közel száz művet hoztak létre” - mondta Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere.

Ezekből a művekből most hozzávetőleg 35 képet állítottak ki. A néhol elvont, máshol egészen realisztikus festmények Kissikátor épített és természeti szépségeit örökítik meg. Az alkotási folyamathoz a részleges elzártságon és a feladatra való koncentráción kívül nagyban hozzájárult a kissikátoriak vendégszeretete is.

„Ők gyakorlatilag minket fizikálisan elláttak, etettek, itattak, filmet vetítettek a szabadidőben, pihenőidőben. Tehát ha elszóltuk magunkat, mindent előteremtettek. El voltunk kényeztetve. Éppen ezért is olyan barátságok születtek, amelyek tovább folytatódnak. És én úgy gondolom, hogy mi még vissza fogunk menni Kissikátorba” - emelte ki Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület vezetője.

A Kissikátor ecsetvégen elnevezésű tárlat megnyitójának végén a résztvevők együtt nézték meg festményeket, és mélyedtek el bennük. A tárlat 2020. január 3-ig tekinthető meg a Kisgalériában az Olvasó nyitvatartási idejében.

Forrás: www.ozd.hu

Képgaléria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...