Csapatjáték szerelemmel

A Házasság Hete alkalmából tartottak előadást az Olvasóban. A kezdeményezés mottójának ezúttal a csapajáték szerelemmel szópárt választották. A kulturális központ rendezvénye mellett a város több közössége is hasonló programmal várta és várja a következő napokban az érdeklődőket.

Házasság hete 2020 Ózd

Csapatjáték szerelemmel. Idén ez a mottója a Házasság Hetének, amely kezdeményezésbe városunk is évek óta minden alkalommal csatlakozik. Ilyenkor a legtöbb egyház is külön megtartja ezt a rendezvényt, emellett pedig Ózd kulturális központja, az Olvasó is. Az épület Mizerák István termében több előadással várták az érdeklődőket. Bartáné Demcsik Katalin szakpszichológus az óvodás korban kialakult szerelmekről, és annak későbbi következményeiről beszélt.

„Eleinte megmosolyogjuk azt, amikor a gyermekünk bejelenti, hogy szerelmes, aztán el is gondolkozunk. Kicsit meglepődünk, hogy létezik-e ez már abban a korban. Igen, azt kell mondjuk, hogy létezik. Arról is fogok beszélni, hogy ez nem egyezik meg a kamaszkori, illetve felnőtt szerelemmel, de hogy mennyire fontos része ez az életünknek, hiszen az a felnőttkori kapcsolataink előszobájaként is értelmezhető” - fogalmazott Bartáné Demcsik Katalin, a Pedagógiai Szakszolgálat  tanácsadó szakpszichológusa.

Az előadáson emellett egy kisfilmet is levetítettek, amelyben óvodásokat kérdeztek arról, hogy például mit jelent számukra a szerelem, vagy a házasság. Ezt követően egy vendégelőadó házaspár is érkezett. Csikainé Mihalik Éva református lelkész és férje Csikai Sándor, akik a házas életről és család egészéről beszéltek az érdeklődőknek.

„Mostanság több házasság is egyre jobban polarizálódik. Szétmennek különböző érdekek mentén, és hogy lehetne ebből csapatmunkát összehozni, úgymond csapatjátékot. Együtt játszani ezt a szép játékot, amit házasságnak hívnak” - mondta Csikai Sándor.

A Házasság Hete kezdeményezés keretein belül a város számos közössége tart valamiféle programot. Az Ózdi Görögkatolikus Egyház is hasonló előadásra várta ma az érdeklődőket. Holnap pedig házaspárokat áldanak meg a helyi templomukban.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...