Festészet és bor

Idén Mádot álmodták vászonra az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai. Az örökségvédelmi tábor már tizenhat éves múltra tekint vissza. A résztvevők egy hetet töltöttek el a Tokaji borvidéken. Közel hatvan alkotással zárták a műhelymunkát, amelyeket a település központjában, illetve a környező borászatokban állítottak ki pénteken délután.

ÓKE - Mádi festőtábor

Augusztus első hetében zajlott az idei örökségvédelmi festőtábor. Kissikátor után ezúttal Mád természeti adottságait örökítették meg a festővásznakon az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai. A település a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék egyik legismertebb helyszíne, és a világörökségi listán is szerepel, de nemcsak emiatt lett a tábor otthona. Turiné Orosz Margit, az egyesület elnöke azt mondja, Ózdra megy haza, de Mádon van itthon.

„Ez az én szülőfalum, én 17 éve vezetem ezt az egyesületet. A szívem vágya volt, hogy majd egyszer engem is haza vezet ez az út, hogy az én falumat is tudjuk festeni. A festőtársaknak is kellett ehhez egy olyan vágyódás, hogy ők maguk is akarjanak ide vágyódni, és ezért én a faluról nagyon sokat meséltem nekik. Hiszen Mád egy történelmi borvidék, Tokaj hegyalja és itt fantasztikus dolgok vannak” - mondta Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

Kulcsár Edit, vagy ahogyan csak a helyiek emlegetik, Edit asszony már harminckét éve foglalkozik kiállításszervezéssel. Gál Tibort az egyik legnagyobb borászként emlegette, az ő hatására jött létre egyesületük is, amely a Tokaji Borbarátnők Társasága nevet viseli. Tagjai azon fáradoznak, hogy Tokaj az úgynevezett bortérkép csúcsán helyezkedhessen el, és véleménye szerint ennek nagyon fontos eleme a kultúra. Az ózdiakat is ő karolta fel.

„Ilyen különleges művészeti program még nem volt. A Tokaji Borbarátnők szoktak csinálni kiállításokat, tehát egy művésznek, vagy egy művészcsoportnak, de azt hogy Mádot megörökíteni, ez egy nagyon különleges lehetőség volt és úgy gondolom, hogy minden mádi lakos szívéhez közel álló dolog lesz” - fogalmazott Kulcsár Edit, a Tokaji Borbarátnők Társaságának elnöke.

Igen termékeny volt a tábor. Tizennégyen ragadtak ecsetet, összesen 57 festmény készült el az alkotóhét alatt, amelyeket pénteken délután egy kiállítás keretében a helyiek is megtekinthettek.

A tárlat bemutatása ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Az elkészült alkotások a falu központjában foglalták el helyüket, illetve több borászat udvarán is meg lehetett tekinteni a már színgazdag vásznakat. Riz Gábor, térségünk országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy az ózdiak itt is maradandót tudtak alkotni, amivel tovább öregbítik az alkotóközösség érdemét.

„Az ő különleges tudásuk, az ő különleges optikájuk, amin keresztül a világot szemlélik az egyben élő lelkiismerete a városnak. Az ő alkotásaik, amelyeket nagyon sokan csodáltunk már meg kiállításokon, különféle helyszíneken mindig örömmel tölti el az ózdiak szívét. Azért egyfajta őszinte és egyenes lelkiismerete a városnak, mert ők azok a hétköznapi emberek, akik pedagógusként, munkásként, óvónőként, ki-ki a maga helyén téve a dolgát egy közös szenvedély köti össze őket a város térsége szeretetén túl most már a megye szeretetét is ki tudták nyilvánítani” - emelte ki Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület országos ismertségre is szert tehet, ugyanis szeptember 8-án a Budapesti Borfesztivál keretében is megtekinthetik majd az érdeklődők a Mádon készült alkotásokat. A képek a Falk Miksa utcában lesznek láthatóak, amelyet egyébként a művészetek utcájaként is emlegetnek. Érdekesség még, hogy szeptember 7-én pedig az Ózdi Városi Televízió népszerű beszélgetős műsorának, vagyis a Pózdiumnak is vendégei lesznek. Így Esztergályos Cecília Kossuth-díjas színésznő életútja mellett, alkotásuk folyamatába is betekinthet a közönség.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

 

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...