Karácsonyra készülve

Meggyulladt az első gyertya Ózd adventi koszorúján. Míg az előző években ilyenkor már karácsonyi vásári forgatag, forralt bor illata és ünnepi dallamok várták a helyieket a Városház téren, addig most, a járványhelyzet miatt életbe lépett rendezvénytilalom idején csak a koszorú és négy gyertyája áll a város szívében. Magát a gyertyagyújtást rendszerint a karácsony üzenetét hordozó beszédek előzték meg, az ünnepi pillanatot pedig nagy érdeklődés övezte. Most viszont csak csöndben, magányosan lángolt fel a hit.

Advent 2020

Advent a várakozásról szól. Várjuk a karácsonyt, várjuk az Úr eljövetelét. Különös kettősség hatja most át ezt a várakozást. Az utóbbi heteket, hónapokat bizonytalanság hatotta át, amely nem akar múlni. A megszokottól eltérően éljük mindennapjainkat, olyan találkozásokról, olyan látogatásokról kell lemondanunk, amelyek mindig oly természetesnek tűntek. Kettős tehát a várakozás, mert most nemcsak a karácsonyt várjuk, hanem azt is, hogy visszatérhessünk végre saját életünkhöz.

A négy adventi gyertya üzenetei is másképp csengnek most. A hit gyertyája. Hiszünk. Hiszünk abban, hogy ami felforgatta életünket, hamarosan továbbáll. Hiszünk abban, hogy minél előbb újra megölelhetjük szeretteinket. Hiszünk a karácsony csodájában. Reménykedünk. Erre a hitre és reményre nagyon nagy szükségünk van, hogy megélhessük az örömöt és a szeretetet. 

Talán nem így szoktuk várni az ünnepet. Meglehet, ilyenkor szívünk szerint együtt lennénk, közel egymáshoz. Legyünk most együtt lélekben, még jobban, mint valaha. Öltöztessük szívünket ünneplőbe, és adjunk olyat, ami maradandó: kedvességet, türelmet, szeretetet.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...