Szerencsés párok

Kisorsolták a Frigy próba nevű totó nyerteseit. A Frigy próba elnevezésű online kérdéssort februárban hirdette meg közösségi oldalán az Ózdi Művelődési Intézmények. A tíz kérdésből álló fejtörőt az ÓMI a Házasság Hete alkalmából készítette el. A három kisorsolt játékos közt nemcsak ózdi, hanem andornaktályai és gömörszőlősi megfejtők is vannak.

 Frigy próba

Gratulációval és ajándékcsomaggal fogadták a Frigy próba egyik helyes megfejtőjét az Olvasó épülete előtt ma reggel. Ő azon szerencsés résztvevők egyike, akiket a játék lezárása után kisorsoltak. Az Ózdi Művelődési Intézmények már 2013 óta csatlakozik a Házasság Hete országos programsorozatához. 2021-ben ez február 7-étől 14-éig tartott, amelynek jelmondata idén az Ezerszer is igen! volt.

„Huszonkét megfejtés érkezett, és három főt sorsoltunk ki nyertesként, akik azonos pontszámmal rendelkeztek. A nyereményeket Ózd Város Önkormányzata és a Tesco áruház biztosította, amelyet ezúton is nagyon szépen köszönünk nekik. Gratulálunk a nyerteseknek, és örülünk, hogy mindenki játszott velünk” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Művelődési Intézmények megbízott intézményvezetője.

A totóban többek közt olyan kérdésekre várták a válaszokat, mint például mikortól vált a gyűrű a házasság szimbólumává, vagy hogy mely uralkodóhoz köthető az anyakönyveztetés elrendelése? A játékosok továbbá azon is törhették a fejüket, hogy kik tartottak először legénybúcsút, vagy mi volt a násznagy szerepe eredetileg? A nyeremény átvételére a három szerencsés megfejtő közül a városunkban élő Talján Melinda tudott eljönni. Ő korábban ugyan nem vett részt vetélkedőkön, a szerencse azonban nem kerülte el. Négy éve házas, férjével két gyermeket nevelnek.

„Ózd város hirdette meg már párszor a gondos, virágos környezet pályázatot, és ott a virágainkkal már nyertünk” - nyilatkozta Talján Melinda.

Az online vetélkedő nemcsak az ózdiak, hanem a távolabb élők körében is sikeres volt. Hiszen a három kisorsolt résztvevő közt andornaktályai és gömörszőlősi játékosok is vannak. Ők azonban ma nem tudták átvenni nyereményüket, így az ÓMI munkatársai egy másik időpontot egyeztetnek velük.

A Házasság Hetét persze több online program is színesítette, amelyek az intézmény közösségi oldalán voltak elérhetőek. Így például az érdeklődők beszélgetéseket tekinthettek meg ismert házaspárokkal, de a korábbi évek eseménysorozatának egyes elemeit is felelevenítették az Ózdi Művelődési Intézmények munkatársai.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...