Országos ünnep

Nem szükséges védettségi igazolvány ahhoz, hogy ellátogassunk augusztus huszadikán az Ifjúsági Parkba. A tegnap megjelent kormányrendelet szerint nem lesz kötelező a védettségi igazolvány, így bárki részt vehet a programokon. A szokásos tűzijáték előtt a The Carbonfools zenekar lép színpadra.

Augusztus 20. 2021

Minden évben nagy érdeklődés övezi az augusztus huszadikai eseményt városunkban. Az előző években például Kökény Attila, a Groovehouse, Szűcs Judit és Dér Heni is fellépett. Az idei rendezvény sokáig úgy látszott, hogy elmarad, de ennek mégsem kell bekövetkeznie. A tegnap megjelent kormányrendelet értelmében, ezen felül védettségi igazolványra sincs szükség.

„Egészen a tegnapi napig úgy volt, hogy mivel 500 fő feletti rendezvényről van szó, így védettségi igazolványhoz köthető csak a belépés. Szerencsére a kormány enyhített a szabályokon, és az augusztus huszadikai ünnepségsorozatra feloldotta a járványügyi szabályok betartását, így mi is visszahelyezhettük a programot az eredeti helyszínre, az Ifjúsági Parkba. Így mindenki számára nyitottá tehetjük ezt a programot. Tehát nem kell védettségi igazolvány, bárki részt vehet a programokon” - nyilatkozta Bukovinszky Zsolt, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. igazgatója.

Az előző évekhez hasonlóan most is fellép például az ÓMI Zenés Színház, az Erica C. Dance School & Company csoportjai, valamint a Remorse együttes és a Nagyanyám Blues-a is.

„Az idei augusztus huszadika megszervezése sokáig kérdőjeles volt, helyszín tekintetében is, és hogy egyáltalán megvalósítható-e. Úgy döntöttünk, hogy főként helyi fellépőkre építünk, és egy olyan hazai sztárfellépő lesz, a The Carbonfools, aki a tűzijáték előtti közvetlen fellépőnk lesz” - mondta Fábián-Dobos Eszter, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. művelődési ágazatvezetője.

A kenyérszentelés délután négy órakor fog kezdődni. A fellépők mellett lesznek állandó programok is, többek között dodzsem és körhinta is várja az ide látogatókat. Ez a program a városi rendezvénykeretből valósulhat meg. A napot a szokásos tűzijáték zárja.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Vándorkiállítás Ózdon – 30 éve szabadon címmel nyitották meg a Terror Háza Múzeum időszaki kiállítását városunkbanHarminc éve szabadon címmel nyílt vándorkiállítás a...

Éremeső az ózdi Erica C. táncosainakIdén Balatonfüreden került megrendezésre a 4 napos Látványt&aa...

Különleges sakkverseny az OlvasóbanAlmási Zoltán sakknagymester tartott szimultánt az Olvasóban. Az Ó...

Polgárvédelem, légiriadó és kohászat – A „Múzeum más fókuszban” elnevezést kapta a péntek esti eseménysorozatMúzeum más fókuszban. Ezt a címet viselte a pénteki Múzeum...

Ének, tánc és rajz – lezajlott az ózdi tehetségkutató döntőjeMegtartották a „Kiscsillag születik az ózdi járásban” e...

Vizsga, évzáró, tánc – Lezárták az idei évet az Erica C. Dance School & Company diákjaiVizsgabemutatót tartottak az Erica C. Dance School & Company diákjai. A tané...

Mondakör és címer rajzolás – Hittantáborosok látogattak el az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti EmlékparkbaSzent István koronázásáról tekintettek meg dokumentumfilmet, majd...

Mondakör és címer rajzolás – Hittantáborosok látogattak el az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkba...

Első prózai darabját, a Portugál című tragikomédiát mutatta be az ÓMI Zenés színház az OlvasóbanA Portugál című tragikomédiát mutatták be az Olvasó sz&iac...

A múzeumban – Pünkösdi királyt és királylányt is választottak a múzeumbanPünkösdhöz kapcsolódó foglalkozást rendeztek a gyerekeknek az &O...