Ózdon forgatnak

Városunkba érkeztek a Cserháti Zsuzsa énekesnő életét bemutató filmes stáb tagjai. A készülő alkotás rendezője és a szereplők tegnap délután elsőként az Olvasóba látogattak el. A forgatási helyszínek között ugyanis a patinás épület is szerepel. Itt az intézmény vezetőjével többek között a technikai részletekről beszéltek. Az első jeleneteket ma délelőtt a gyár területén kezdték el felvenni. A kamerák jövő hét hétfőig a város több pontján is forognak majd.

Cserháti Zsuzsa - filmforgatás

Fábián-Dobos Eszter fogadta tegnap a Cserháti Zsuzsa életéről filmet forgató stáb tagjait az Olvasó épületében. Az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. művelődési ágazatvezetője elsőként a színházterembe kalauzolta el a vendégeket. Itt röviden bemutatta az épületet. Ezt követően a film rendezője, Kovács Patrick összefoglalta a film azon jeleneteit, amelyeket az Olvasóban vesznek majd fel. A független filmes stúdió tábor formájában készíti az alkotást. Így a gyerekszereplők annak tagjaiból kerülnek ki. A felnőttek pedig időszakosan érkeznek egy-egy jelenetre, vagy egy egész napos forgatásra.

„Itt a színházteremben Ki, mit tud? zsűri selejtező lesz, kétféle is. Nem árulhatom el spoiler mentesen, hogy miért, de többféle. Ugyanakkor egy balett vizsgához egy várakozás jelenet is lesz. Egy felvezető, Cserháti Zsuzsa balett fellépésre, illetve vizsgára készül, és várakozik a folyosón. Balettal és várakozással kapcsolatos jelenetek még lesznek, de ezek apró kis szösszenetek, inkább snittnek nevezném” - mondta Kovács Patrick, független filmrendező.

A színházteremben persze nem csak az egyes jelenetek részleteiről, hanem az azokhoz szükséges technikai feltételekről is egyeztettek. Az 1960-as években játszódó történethez az Olvasó munkatársai több eszközt is tudnak biztosítani. Így például bakelit lemez lejátszót és régi mikrofonokat. A filmes stáb a hét folyamán persze nemcsak az Olvasó épületében, hanem további belső-, illetve külső helyszíneken is forgat majd. Így az ÓMÉK Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkban, a Tiszti Kaszinóban, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban és a gyár területén is. Így ma délelőtt már ez utóbbi helyen követhettük nyomon az eseményeket. A fiatal Cserhátit egy kazincbarcikai fiatal hölgy játssza majd, aki számára nem ismeretlen ez a világ.

„Ovis koromban, amikor kicsi voltam színházakban léptem fel, és egy hónappal ezelőtt egy filmben, azt is Patrickkal” - nyilatkozta Tábori Renáta.

A filmben egy ismerős arc is feltűnik. A fiatal Cserháti Zsuzsa édesanyját ugyanis Harsányiné Kecskés Nikoletta, írói nevén Greta May alakítja majd.

„Én még nem szerepeltem, és csak véletlenül megláttam, hogy keresnek szereplőket ebbe a produkcióba, és mivel én az írás kapcsán azt már tudom, hogy milyen papírra álmodni egy történetet, nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen az, amikor ez filmkockákban valósul meg, és ezért egy ilyen kis apró érdekességnek, egy kalandnak jelentkeztem gyakorlatilag a tizenkét éves fiammal és nagyon örültünk, és igazából meg is lepődtünk, amikor megkaptuk a szerepet Patricktól” - fogalmazott Harsányiné Kecskés Nikoletta.

A városunkban a hét során felvett jelenetekből egy rövidfilmet terveztek, amely utómunkákkal együtt októberre készülhet el. Az alkotást a készítők nemzetközi fesztiválkörúton szeretnék bemutatni. A rendező ezen kívül az énekesnő életéről egy nagyjátékfilmet is forgat majd a közeljövőben.

Forrás: www.ozd.hu

66_0_t 66_1_t 66_2_t 66_3_t
66_4_t 66_5_t 66_6_t
Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...