Kohász hagyományok

A XII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát ez alkalommal az ÓMÉK-Olvasóban rendezték, ahol szakmai előadások hangzottak el a kohászat múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban. A program délelőtt tíz órakor kezdődött, melyet Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Farkas Péter Barnabás, Ózd város alpolgármestere nyitott meg. Szó esett többek között az ózdi kohászatról és az ózdi acélművek legújabb fejlesztéséről is.

Ipari Örökségvédelmi Konferencia

A XII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát ez alkalommal az Olvasóban rendezték meg. A levezető elnök elsőként Riz Gábor országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost szólította a színpadra. Ezt követően Farkas Péter Barnabás alpolgármester beszédét hallgathatták meg a résztvevők. Ebben elmondta, hogy ugyan már nem dolgozhatott a működő gyárban, de sokáig gyűjtötte azokat az emlékeket, amelyek fontosak és méltók arra, hogy megőrizzék az utókor számára.

„Az az ügy, amiért minden évben megrendezésre kerül ez az összejövetel, az talán a legfontosabb. Emlékezni, a múlt mély kútjában kutakodni, és feltárni azokat az összefüggéseket, azokat a szép emlékeket, amelyet nemrégiben még jómagam is hivatásszerűen műveltem” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Az első előadást dr. Nagy Péter történész tartotta, aki a tavaly 175 éves fennállását ünneplő ózdi kohászatról beszélt. Az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének vezetője elmondta, hogy hosszú szervezési folyamat előzte meg a találkozót.

„Ez a konferencia is és az előzőek is nagyon jó alkalmat adtak arra, hogy a régi kollégák találkozzanak. Nem csak Ózdról, hanem más kohászati városokból is. Például Dunaújvárosból voltak rendszeresen résztvevőink, Miskolcról, Diósgyőrből. Tehát ez egy ilyen bányász kohász találkozó is egyben” - emelte ki Benyhe László, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének vezetője.

Egy kisebb szünetet követően az esemény az Ózdi Honismereti Pályázat ünnepélyes díjkiosztójával folytatódott. Az első helyen Kovács László végzett, aki az Ózd és környéke templomai és kápolnái című írásával nevezett.

„Borsodnádasdtól Domaházáig és Ózdtól Sajópüspökig terjedő területet dolgozott fel. Nagyon nagy élmény volt számomra ezt elkészíteni. Szerencsére még a pandémia előtt elkészítettem. Ez könyvben is megjelent. Háromszáz példányban lett kiadva, az összes el is fogyott már” - nyilatkozta Kovács László, az Ózdi Honismereti Pályázat győztese.

Az eredményhirdetés után még három előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Dr. Csontos Györgyi egyetemi docens arról beszélt, hogyan lehet a gyárból ipari örökség. Dr. Borzsák Veronika építész pedig online tartott beszámolót Ipari zárványok Borsodban címmel.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Az Arvisurák szerzőjére, Paál Zoltán kohász-íróra emlékeztek az OlvasóbanPaál Zoltán kohász-íróról emlékeztek meg az Olvas&o...

Szendrey Júliára emlékeztek a könyvtárbanSzendrey Júliára emlékeztek egy előadás keretében az Ózdi ...

Előrehozott ünnepséget tartottak az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjaiAz idősek világnapját ünnepelték a Szív Klub tagjai a Civil H&aacut...

Kohász tér – ünnepséggel kezdődött a XIII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi KonferenciaEmléktábla-avatással kezdődött a XIII. Ózdi Ipari Öröks&e...

A múlt kincseinek őrzése és az emlékek feltárása került a nap középpontjábaTizenharmadik alkalommal szervezték meg az Ózdi Ipari Örökségvé...

Sportversenyek és biciklitúra – idén is csatlakozott városunk az Európai Mobilitás HéthezElkezdődött az Európai Mobilitás Hét, amelyhez városunk idén...

Rejtvényfejtők az Olvasóban – XV. Ózd KupaOrszágos rejtvényfejtő versenyt tartottak városunkban. Az Ózd Kupá...

Charlie Ózdon – II. Őszi HollywÓzd rockparádéMegrendezték a II. Őszi HollywÓzd rock parádét városunkban. Este ...

„Itt annyi szavaló van Gálvölgyi elvtárs. Nem tud valami mást? Mondom, elmondom ugyanazt a verset színészhangokon.” – Gálvölgyi János volt a Pózdium vendégeGálvölgyi János Kossuth-és Jászai Mari-díjas színműv&...

Sok érdeklődőt vonzott a XXII. Bolyoki VigadalomSokan látogattak ki a XXII. Bolyoki Vigadalomra szombaton. A szervezők színes programo...