Kezedben a jövő

A fenntarthatóságról nyílt interaktív kiállítás az ÓMÉK-Olvasóban. A Kezedben a jövő! elnevezésű program a Gyerekesély az ózdi járásban projekt keretén belül valósult meg.

Kezedben a jövő

Színes paravánok, foglalkoztató játékok várták azokat, akik tegnap és ma beléptek az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termébe. Itt kapott ugyanis helyet a Kezedben a jövő! nevű interaktív kiállítás. Az itt látható eszközök azt a célt szolgálták, hogy a látogatók képet kapjanak arról, mit tehetünk bolygónk védelme érdekében. A résztvevők a tárlatvezetés során hasznos információkat szerezhettek többek között a szelektív hulladékgyűjtésről és a komposztálásról. Ezen kívül a bolygónk élővilágát sújtó problémákról is képet kaphattak. A program a Gyerekesély az ózdi járásban című projekt keretében valósult meg, amely még 2018-ban indult. Ennek több eleme is van.

„Valójában négy nagy kiállítást terveztünk a projekt kapcsán megvalósítani. Ez a negyedik állomása. Előtte kifejezetten rendhagyó biológia, kémia, illetve fizika órákat valósítottunk meg itt a gyerekek részére. Elsősorban általános iskolásokat szólítottunk meg, de voltak köztük középiskolás osztályok is. Ez a téma egy kicsit rendhagyó, egy kicsit jövőbe látó, mert a témának a neve, hogy Kezedben a jövő! Ez kifejezetten a fenntarthatóságról, az ökotudatosságról és talán inkább a takarékosságról szól, hogy hogyan tudunk egy kicsit spórolni az energiával” - emelte ki Kárbin Andrea, a Gyerekesély az ózdi járásban projekt szakmai koordinátora.

A prevenciós céllal megrendezett kiállítás szervezői ezúttal négy témát dolgoztak fel. Ennek köszönhetően a levegőt, a talajt, a vizet és az élővilágot járták körbe, amelyeket két-két paravánon jelenítettek meg. Ezek egyike a fenntarthatatlan, míg a másik a fenntartható állapotot mutatja be. Emellett foglalkoztató játékok is a kiállítás részét képezték, amelyet sok gyerek ki is próbált.

„Igazából minden könnyű lenne, ha az emberek nem lennének lusták. Viszont a szelektív hulladékgyűjtés szerintem manapság már elég könnyű módszer lehetne arra, hogy a természetet és a Földet védjük ezzel” - mondta Márton Karolina.

A Domaházi Óvodából érkező gyerekek többek között a levegő összetételét bemutató rulettasztalt, az apró napelemmel felszerelt műcsótányt és a szelektív hulladékgyűjtő horgászjátékot is kipróbálhatták.

„A mindennapjainkban is törekszünk arra, hogy a gyerekek a természet közelében legyenek. Megszeressék a víz élővilágát. A témaköreink is az év valamennyi részében e körül forognak” - nyilatkozta Cene Éva, a Domaházi Óvoda intézményvezetője.

A járványhelyzet okozott némi fennakadást, így az eredetileg jövő év májusáig tartó projekt megvalósítását várhatóan meghosszabbítják. Addig azonban további közösségi akciókat is terveznek, amelyekben elsősorban ifjúsági korcsoportokat céloznának meg.

Forrás:www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...