Helyi értékek

Lezárultak a HAJÓZD Helyi Akciócsoportja által kiírt pályázatok projektjei, így most az érdekeltek egy kétnapos program keretében összegezték a tapasztalatokat.

 HAJÓZD

Az elmúlt évek során számos értékteremtő projekt valósult meg a HAJÓZD Helyi Akciócsoport által kiírt pályázati forrásnak köszönhetően. Ezek között voltak beruházás és rendezvény jellegűek. Szaka Attila szerint azt a tapasztalatot, amit összegyűjtöttek karöltve a kazincbarcikai és a gyöngyösi szervvel, mindenképp kamatoztatni kell a jövőben, ha erre lehetőség nyílik.

„Megpróbáltuk megfogalmazni az elmúlt négy évnek, ennek a projektsorozatnak az előnyeit és hátrányait, tehát tartottunk egy ilyen szakmai megbeszélést. Illetve a lezárás pedig arról szólt, hogy konkrétan a három település milyen módon és milyen együttműködések mentén tudna az elkövetkezendő időszakban együttműködni. A mai nap pedig igazából arról szól, hogy a mi projektjeink bemutatkoznak. A mi civil szervezeteink, illetve a mi intézményeink, amiket megvalósítottak pályázati projekteket, arról kaptunk elég részletes és nagyon izgalmas bemutatókat” - mondta Szaka Attila, a HAJÓZD munkaszervezeti képviselője.

A mai program során előadások keretében ismerhették meg a helyi szereplők egymás tevékenységét és eredményeit. Csépányiné Csörgő Krisztina például a könyvtár által megvalósított elemekbe engedett betekintést. Aradi Mária, a Gyöngyös-Mátra Értékei HACS munkaszervezeti vezetője hallva az itteni eredményeket úgy fogalmazott, hogy jó látni az aktív közösségek erejét.

„Amikor elkezdtem a beszámolómat a tegnapi napon, amikor bemutattam a mi munkánkat, az első mondatom az volt, hogy Gyöngyösön élni jó, mert nagyon jók ott az emberek. Amikor ide érkeztem életemben először Ózdra és meghallgattam a különböző projekteket és meghallgattam azokat az embereket, akik ezeket a programokat bemutatták, akkor láttam, hogy hol érzékenyülnek el. Mik azok a részek, amik fontosak, akkor itthon éreztem magam. Életemben először vagyok Ózdon és mégis azt mondtam, hogy de jó itt lenni, itt élni. Nem csak azok miatt az értékek miatt, amik megtárgyiasulnak, hanem azok miatt az értékek miatt, amiket az emberek hordoznak” - fogalmazott Aradi Mária, a Gyöngyös-Mátra Értékei HACS munkaszervezeti vezetője.

A helyben megvalósult programok közül Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője a Pózdium részleteit is bemutatta. Ez az egyik olyan sorozat, amit az illetékesek a jövőben mindenképp folytatni szeretnének.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza