Megérkezett a Mikulás

Nagy számú résztvevővel zajlott az Adventi Forgatag második állomása, ahová ezúttal a Mikulás is megérkezett. A programon pedig a mindenki karácsonyfáját is feldíszítették.

Mikulás

Az Adventi Forgatag második állomására sokan kilátogattak, amiben talán az időjárásnak is szerepe volt, hiszen a havazás miatt már az igazi tél is megérkezett városunkba. A résztvevőket ezúttal is helyi fellépők produkciói fogadták. Elsőként az Erica C. Dance School & Company Ózdi csoportjai léptek színpadra. Sokakat a vásárosok csaltak ki a programra, de voltak olyanok is, akik gyermekük fellépését szerették volna megnézni.
 
„A kislányom táncolt az Erica C.-ben, ők léptek fel. Őket jöttünk megnézni, illetve teát ittunk” - fogalmazott Szabó Gergely.

Az iskola apró növendékei, hasonlóan a nagyokhoz szintén több koreográfiával készültek, amelyeket nagy örömmel fogadott a színpad előtt álló közönség. Ezen a napon díszítették fel a mindenki karácsonyfáját, amelyben az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai nyújtottak segítséget. Több gyermek is kipróbálhatta, milyen az, amikor az emelőkosár a magasba emelkedik. Közben a Mikulás is megérkezett, aki szaloncukrokat osztott, de természetesen a közös fotózkodás sem maradt el.

„Bizonyára észrevették az ózdiak, hogy reggel esett a hó. Ez azért volt, mert el kellett indulnom a rénszarvasokkal ide Ózdra is. Voltam már nagyon sok helyen és megyek is még sok helyre. Nagyon sok ózdi gyerekkel találkoztam, akik mind azt mondták, hogy jók voltak” - mondta a Mikulás.

A fellépők sorát az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Óvodájának apróságai folytatták, akik ünnepi műsorukkal sokak arcára mosolyt varázsoltak. Az este közeledtével fényárba burkolózott a Városház tér, így a rénszarvas szán is, ahol szintén sok fotó készült. Ám itt már a finom illatok is sokakat vonzottak az árusok felé.

„Vásároltunk kürtőskalácsot, de szoktunk forralt bort is venni, nagyon szeretjük” - emelte ki Farkas Alexandra.

Az Adventi Forgatag eseményein a jótékonykodás is előtérbe kerül. Így a Gömöri Motoros Közösség tagjai is igyekeztek segíteni. Kétkerekű járműveikkel a nap folyamán több rászoruló családot is felkerestek, hogy ajándékokat adjanak át. Ám egyéb kezdeményezések is voltak.
 
„Volt egy netes akció, ami nekünk nagyon megtetszett, hogy hagyj el egy Mikulás csomagot, és így egy szép napot szerzünk valakinek. Úgy gondoltuk, hogy ez megér egy kis befektetést, és a barátnőmmel csináltunk tíz csomagot és városszerte elhagytuk” - nyilatkozta Enyedyné Tóth Beatrix.

Ezüstvasárnapon is érdemes lesz kilátogatni az Adventi Forgatagba, hiszen akkor is változatos programokkal várják majd az ózdiakat. Hétvégén Janiczak Dávid, városunk polgármestere és Szőke Gábor, római katolikus plébános gyújtja meg a harmadik gyertyát.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...