ELMARAD!!! CSÍK-LGT
Kedves Csík- LGT dalok jegytulajdonosok!
 
Az országban egyedüliként turnézó csapatként -7 nyári és 6, már őszi megtartott koncert után - utolérte a produkciónkat a Covid. Közvetlen környezetünkben, a mi technikai stábunkban és a fogadó intézményekben is történtek a tegnapi nappal megbetegedések.
 
 
Tekintettel arra, hogy a múlt hétvégén még együtt voltunk, így kénytelenek vagyunk művészeink, a stáb többi tagjának és természetesen a közönségünk védelmében is karanténba vonulni. 
Így amíg 2 biztonsági tesztelést nem tudunk magunk mögött, a turnét kénytelenek vagyunk felfüggeszteni, az ez időre eső koncerteket egy későbbi időpontra halasztani.
A megváltott jegyek természetesen arra lesznek érvényesek.
Az új időpontok egyeztetést megkezdtük, azzal 2 héten belül jelentkezünk, akkor tájékoztatjuk Önöket a további lehetőségekről is.
Sajnáljuk, hogy ezt a döntést meg kellett hoznunk, de a józan ész ezt kívánja!
Megértésüket köszönjük!
Találkozzunk tavasszal!
 
Csík zenekar
Presser Gábor és
Karácsony János
Twitter
Vissza
 

Hírek

Közel ötven fotót tekinthettek meg a résztvevők a Világjárók előadássorozat folytatásának apropójábólA Világjárók előadássorozat keretében Kaprinay Éva fot&oac...

Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai, Putnok nevezetességeit festik a vászonraAz Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai Putnok nevezetességeit fest...

Humor és bonyodalom – Sajókazán játszotta a Mágnás Miskát az ÓMI Zenés Színház társulataÚjra előadta a Mágnás Miskát az ÓMI Zenés Szính&aac...

Rózsakerti Este - Fesztiváli hangulat, amit az eső sem tudott elrontani, sőt ...A Ding-Dong-tól volt hangos az ÓMÉK Olvasó parkolója a harmadik R...

Saját könyvét mutatta be Kurucz János helytörténeti kutatóA Szabolcs közi idősotthon falai között fejezte be könyvének megír...

Idén is sok fiatal jelentkezett diákmunkára városunkbanTöbb mint hatvan fiatal kezdte meg a diákmunkát városunkban. A fiatalok az...

Vándorkiállítás Ózdon – 30 éve szabadon címmel nyitották meg a Terror Háza Múzeum időszaki kiállítását városunkbanHarminc éve szabadon címmel nyílt vándorkiállítás a...

Éremeső az ózdi Erica C. táncosainakIdén Balatonfüreden került megrendezésre a 4 napos Látványt&aa...

Különleges sakkverseny az OlvasóbanAlmási Zoltán sakknagymester tartott szimultánt az Olvasóban. Az Ó...

Polgárvédelem, légiriadó és kohászat – A „Múzeum más fókuszban” elnevezést kapta a péntek esti eseménysorozatMúzeum más fókuszban. Ezt a címet viselte a pénteki Múzeum...