Bor & Ecset

Önálló tárlatvezetést tartott Turiné Orosz Margit első, önálló kiállításán. A festményeket már csak ebben a hónapban, pontosabban február 28-áig tekinthetik meg az érdeklődők.

Bor & Ecset

A Magyar Kultúra Napján több kiállítást is megnyitottak az Olvasóban. Az egyik volt ezek közül Turiné Orosz Margit első, önálló tárlata, amely a Bor & Ecset elnevezést kapta. Akkor nagy érdeklődés övezte a kiállítást, sokan megálltak beszélgetni a festővel és kérték, hogy beszéljen indíttatásáról, érzéseiről, festményeiről. Csépányi Réka javaslatára most azonban megtartott egy tárlatvezetést is, amire nagyon izgatottan készült.

„Arra gondoltam, hogy mivel ezeket a képeket valóban én festettem, és ezek így belülről jöttek ki, valószínű, hogy fogok tudni beszélni róla. A kérdéseket nagyon kíváncsian várom, hogy mi az, ami igazából érdekli az embereket, és hogy valójában érzik-e az alkotásokban azt, amit a festő beletett. Tudniillik a Csíkszentmihályi Mihály írt a flow-ról egy gyönyörű értekezést és itt van egy pár olyan kép, ami flow-ban készült. Arra vagyok kíváncsi, hogy ezt felfedezik-e majd a látogatók” - mondta Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

A tárlat megnyitásakor a festő minden résztvevőt megkért, hogy a bejáratnál kapott piros pöttyöket helyezzék fel amellé az alkotás mellé, amelyik nekik a legjobban tetszett. A végeredmény meglepte a készítőt, ugyanis azokra a képekre, amikre számított, kevesebb reakció érkezett, míg a legtöbb ponttal ellátottakra nem is gondolt volna. A mostani eseményre alkotótársai is eljöttek, akik nagyon örülnek a sikerének, hiszen az évek alatt sokat tett érte.

„Az érzelmek, a tudatosság és a szakmai szükséglet mind egy és ugyanaz. Tehát automatikusan kialakul és fedi egymást, ahogy annak lenni kell” - fogalmazott Papp Cecília.

A festő úgy véli, hogy a kép a szívben születik meg. Sokat gondol arra a dologra, amit vászonra szeretne vinni, de sokszor a véletlenre bízza a kialakuló formákat. Ennek is megvan a saját technikája, amit az elsajátítása óta előszeretettel gyakorol. Ezekbe az apró részletekbe is betekintést nyerhettek azok, akik ellátogattak erre a délutánra.

„Nagyon nagy izgalommal készültem erre a délutánra, mert sajnos nem tudtam itt lenni a megnyitón. Vártam ezt az alkalmat. Örömmel vettem és néztem a képeket. Vannak kedvencek, nem egy-kettő, többet is meg tudnék nevezni” - emelte ki Kovács Ottóné Éva.

Minden résztvevő jól érezte magát és megtalálta a neki leginkább tetsző képet, amit részletesen meg is beszélhettek. A kiállítás egyébként időszaki, így már csak ebben a hónapban, pontosabban február 28-áig lehet megtekinteni.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...