Hódoscsépányon is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről

Hódoscsépányon is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. A hagyományok szerint az emlékmű talapzatához helyezték el a koszorúkat.

Március 15.

Hódoscsépányon a forradalom és szabadságharc századik évfordulójára, az 1948-ban készült emlékműnél is megemlékeztek a márciusi ifjakról. A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai felvezetése után Fidrus Péter, területi képviselő mondott beszédet.

„Március tizenötödike jelkép lett. Jelképe és szimbóluma nemcsak egyetlen tavaszi napnak, hanem az azt követő másfél esztendőnek és a további magyar történelmi eseményeknek, a szabadság küzdelmének. A modern Magyarország alapjait március tizenötödikén lerakhattuk. Kis hazánk bebizonyította a világnak, hogy képes az összefogásra és arra, hogy egyszerre két nagyhatalommal harcolva is megalkothassa önállóságának alapjait” - mondta Fidrus Péter, területi képviselő.

Az ünnepi beszéd után az Ózdi Szép Szó Irodalomi Kör tagjának szavalatát hallhatták. Petőfi Sándor egyik költeményét, az Egy gondolat bánt engemet című versét mondta el. A szavalatot követően az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak előadását hallhatták. A zenejátékot Csikai Sándor, Fábián Krisztina és Molnár Tamás szolgáltatta.

Ezt követően tisztelgett a hősök emléke előtt Fidrus Péter területi képviselő, Janiczak Dávid Ózd város polgármestere és Zsuponyó Anett alpolgármester is, valamint a Tradíció és Haladás Alapítvány és az 1956-os Nemzetőrség képviselői is. Az esemény a Szózat és a Székely Himnusz dallamaival zárult.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Idén is sokan látogattak ki az első vasárnapi Adventi Forgatagra városunkbanIdén is sok érdeklődőt vonzott az első Adventi Forgatag városunkban. Több ...

Mizerák István képeiből nyílt kiállítás KassánKassán nyitották meg azt a kiállítást, amelyen Mizerák Ist...

Utazó kultúra címmel indított előadássorozatot az ÓMÉKUtazó kultúra címmel indított előadássorozatot az ÓM&Eacut...

Szülinap Aprajafalván címmel, a Pódium Színház társulata vendégeskedett az OlvasóbanA Pódium Színház vendégeskedett az Olvasóban. A több mint ha...

Sramli zene és zsemlegombóc - Sváb-estet rendezett az Ózdi Német Nemzetiségi ÖnkormányzatSváb-estet rendezett az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat,...

Színek és praktikák – Putnok ecsetvégen Art Placc címmel rendeztek festménykiállítást a Városház térenUtcai kiállítással zárult a 18. Örökségvédelmi F...

Az Olvasó egyik munkatársa harmadik helyezést ért el az idei Kultúrházak-éjjel nappal országos közművelődési akció fotópályázatánA „Van képed hozzá?” elnevezésű fotópályázat 3...

Menedzsmentterv készült – November 1-je és április 30-a között nem lesznek nyitva a város kulturális és sportlétesítményeiNovember 1-je és április 30-a között nem lesznek nyitva a város kultu...

Minden jegy elkelt – Telt ház előtt játszott a Körúti Színház társulata az OlvasóbanA Zsákbamacska című vígjátékát adta elő az Olvasóba...

Az Arvisurák szerzőjére, Paál Zoltán kohász-íróra emlékeztek az OlvasóbanPaál Zoltán kohász-íróról emlékeztek meg az Olvas&o...