Őserő a színpadon

Egyedi módon és átütő erővel vitte színpadra Rózsa Sándor életét az Urban Verbunk társulata. Az Olvasó Színháztermébe sok érdeklődő érkezett.

Urban Verbunk 

Az Urban Verbunk Magyarország legújabb hivatásos tánctársulata, ami 2019-ben alakult. Az Olvasó Színháztermében most az első, egész estés előadásukat, a Rózsa Story-t láthatta a közönség. A délután öt órától kezdődő produkcióban harci táncok, éles kések, továbbá minden a megjelentek szeme elé tárult, ami a hajdani betyárvilágot jellemezte.

„Mi igyekszünk mindig olyan aktuális darabokat a színpadra vinni, amik mondanivalójukban, látványvilágban és hangzásvilágban aktualitást tudnak tolmácsolni. Rózsa Sándor egy olyan hétköznapi hős volt, aki a mai világban is megállná a helyét. Egy rendkívül összetett figura, aki szerethető, de elítélhető is, és tele van pozitív és negatív megítélésű tettekkel. Szóval egy nagyon aktuális figurája a történelmünknek” - mondta Tóth Judit, az Urban Verbunk művészeti igazgatója.

Rózsa Sándorról szól a táncjáték, az ő történetét dolgozta fel a társulat. A szomorú eseménysorozatot igyekeztek úgy átformálni, hogy a nézők mégis jó élményekkel gazdagodva térhessenek haza. A fiatalokat is szeretnék megszólítani ezzel a produkcióval, hogy szükség van és mindig is szükség lesz a hétköznapi hősökre. A társulat tagjai zárt és összetartó közösséget képeznek.

„Ez egy hivatásos tánctársulat és olyan, mint egy munkahely. Napi szinten járunk be reggel nyolc órától délután három óráig gyakorolni. Olyan, mint egy profi sportcsapat. Nagyon nagy összetartást igényel ez a tagok között. Hatalmas fizikai megpróbáltatásnak vannak kitéve a táncosok, folyamatosan igénybe van véve a testünk” - emelte ki Moussa Ahmed, az Urban Verbunk művészeti igazgatója.

A koronavírus járvány megnehezítette a dolgukat, azonban több olyan videóklip látott napvilágot a korlátozások időszakában, amik szép számmal jutottak el a közönséghez az online térben. A Rózsa Story mellett egy másik előadással is járják az országot, ami az Elemek Tánca elnevezést kapta. Ezzel a klímaváltozásra próbálják felhívni a figyelmet.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza