Charlie Ózdon – II. Őszi HollywÓzd rockparádé

Megrendezték a II. Őszi HollywÓzd rock parádét városunkban. Este kilenc órától Horváth Károly Charlie adott koncertet a megjelenteknek.

Charlie Ózdon 

A Gyártörténeti Emlékpark hétvégén újabb eseménynek adott otthont, ugyanis második alkalommal szervezték meg a HollywÓzd rock parádét. Tavaly is sok együttes érkezett a városunkba, többek között a Bikini és a Hooligans zenekar koncertjén is részt vehettek a kilátogatók. A sikerességnek köszönhetően pedig idén is úgy döntöttek, hogy újra megrendezik a programot.

„Az Ózdi Jazz és Rock parádéval lezártunk egy tíz éves időtartamot. Aztán mivel én a rock zenét jobban kultiválom, több az ismeretségem is, akkor úgy döntöttem, hogy ezen a vonalon megyek tovább. Tavaly megcsináltam az elsőt, most pedig a második őszi rock parádét” - mondta Dancsok Tamás, szervező.

Délután négy órától fellépett Babus Laci és Barátai. Őket követte a Nagyanyám Bluesa. Hét órától pedig az AB/CD nevű formáció koncertje következett. Sajnos az időjárás nem kedvezett a programnak, de voltak olyanok, akik a rossz idő ellenére is kilátogattak a parkba. Este kilenc órától Horváth Károly Charlie, Liszt Ferenc-díjas énekes, könnyűzenész, a rock, jazz, blues, és a funky jellegzetes rekedt hangú előadóművésze lépett a színpadra. Nevéhez fűződik több zenekar is, mint például a Decca, az Olympia és a Generál. Számos sláger juthat eszünkbe, mint a Jég dupla whiskyvel és az Az légy, aki vagy is. Nemrégiben pedig egy új lemeze jelent meg.

„A mostani példányszám szerint már platina. Nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltuk, mert egy rendkívül jó lemez lett. Három kedves barátom, művész kolléga szerepel a lemezen, akikkel duettet éneklek. Egy dalt pedig közösen. Tóth Vera, Nika és Szolnoki Peti. Mind a hármat, mint barátot és zenész kollégát nagyon szeretek” - fogalmazott Horváth Károly Charlie, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.

Rengeteget koncertezik még a mai napig is. Az elkövetkezendő időszakban városunkhoz legközelebb Miskolcon lép majd színpadra. Emellett Budapesten, december végén lesz egy nagykoncert, Charlie 75 címmel, ahol több magyar előadó is a vendége lesz. A II. Őszi HollywÓzd rock parádéról bővebb beszámolót kedden, az Ózdi Városi Televízió Kaleidoszkóp című magazinjában láthatnak majd.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...