Nemzedékek Találkozója

Különböző generációk ünnepeltek együtt az Olvasóban. A Nemzedékek Találkozóját már második alkalommal rendezte meg Ózd. A tizenöt éves hagyományra visszatekintő program célja a kikapcsolódás mellett az volt, hogy a fiatalok és az idősek ne szigetelődjenek el egymástól.

50_0_300.jpg 

Harmincöt produkció, több mint kétszáz fellépő, minden korosztályból- ez a program várta az érdeklődőket szombaton az Ózdi Művelődési Intézmények Olvasójában. A B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége immár tizenötödik éve rendezi meg a Nemzedékek Találkozóját, mindig más-más városban. A cél azonban nem pusztán a kikapcsolódás és a bemutatkozás.

„Hogy fellépési lehetőséget biztosítsunk a nyugdíjasok számára, hogy megmutassák tudásukat, és a tehetséget, ami bennünk lappang, másrészt pedig szeretnénk, hogy ha a nemzedékek közötti átjárhatóság, a kapcsolatok erősödnének" - mondta Teszárovics Miklós, a B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

A rendezvényt Janiczak Dávid nyitotta meg. A polgármester megtiszteltetésként értékelte, hogy idén Ózdon tartják a Nemzedékek Találkozóját, hiszen szerinte nagyon fontos, hogy a különböző korosztályok ne szigetelődjenek el egymástól.

„Régen, tudjuk nagyon jól, hogy több generáció együtt élt egy háztartásban is. Ma pedig azt látjuk, hogy az unokák élnek ketten egy négyszobás lakásban, a szülők élnek megint máshol egy házban, a nagyszülők megint máshol, és így sokkal nehezebb segíteni is egymáson, de ami talán még nagyobb probléma, az pedig az, hogy a nemzedékek nem ismerik meg egymást" - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A találkozóra a környező településekről is sok társaság érkezett. A miskolci Szépkorúak Barátságkör Egyesülete már hat éve működik, és a rendszeres fellépések mellett aktív társasági életet is élnek a nyugdíjasok.

„Hetven klubtagunk van, minden héten a klubtagokkal találkozunk. Kulturális műsoraink vannak, egészségügyi, és egészségmegőrző előadásaink, ahol meghívott előadóink vannak. A klubtagjaink ezt nagyon igénylik. Ezen kívül minden hónapban kirándulunk a Bükkben" - nyilatkozta Pekár Györgyné, a miskolci Szépkorúak Barátságkör Egyesületének elnöke.

A Nemzedékek Találkozóját már másodszor rendezték meg Ózdon. A szervezésben nagy szerepet vállalt az Ózdi Művelődési Intézmények mellett a város nyugdíjas klubja is.

„A Nemzedékek Találkozójának a legelső célja, mint ahogy a nevében is benne van, hogy a nemzedékek összefogjanak. Hogy ismerjük meg egymás tevékenységét, kerüljünk egymáshoz közelebb, és főleg az, hogy találkozzunk, kellemes időt töltsünk el egymással" - mondta Bellér Lászlóné, az Ózdi Nyugdíjas Klub elnöke.

Az egész napos rendezvényen nem versenyeztek egymással a produkciók. A cél egymás megismerése, és a beszélgetések, találkozások által a korosztályok közötti kapcsolatok megerősítése volt.

 

Forrás: ozd.hu >>>

További fotók az eseményről a GALÉRIÁBAN ITT >>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...