Negyedszer idézték meg a múltat a Rózsakertben

Negyedszer idézték meg a múltat a Rózsakerti esten a hétvégén. Az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. szervezésének köszönhetően a hatvanas éveket idézte a rendezvény.

Rózsakerti Este - Marót Viki

Virágokkal díszített kapun áthaladva, színes lampionfüzérek alatt foglaltak helyet azok a vendégek, akik elfogadták az ÓMÉK-Olvasó meghívását a negyedik Rózsakerti Estre, mely program emléket állít annak a nagy múltú és hírű Rózsakertnek, ami évtizedeken át városunkban működött.

„Ezen a rendezvényen nem tudunk nagyon változtatni, hiszen ez egy szabadtéri rendezvény. Hagyományokra épül, régen itt a kohászatnál az Olvasó mellett volt ez a Rózsakert, igaz, hogy a másik oldalán az épületnek, de ezt próbáljuk újraéleszteni. Ezt a programot bevinni a színházterembe azt gondolom nem lenne jó ötlet. Ezt mindenképpen kint kell megrendezni és bízni abban, hogy az égi áldás nem jelentkezik a rendezvény alatt. Minden évben jellemző, hogy nagyon sikeres ez a program, és amikor kirakjuk a plakátokat, akkor rögtön jelentkeznek már az étkezésre is. Többmindenkivel együttműködünk, hosszas előkészítő folyamat előzi meg ezt a programot, és ha itt körülnéznek a vendégek és a nézők is látják a képeken, a lampionok, az asztalok, az apácarács és sok minden kellék idézi a régi hangulatot” - emelte ki Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A népes latógatók sorai között helyet foglalt városunk polgármestere is, aki korábbi években is vendége volt az estnek. Örömét fejezte ki, hogy a híres Rózsakert emlékét nem hagyják feledőben a szervezők, és ily módon ápolják a tradíciókat.

„Nagyon hangulatosnak tartom, hogy ebben a gyönyörű környezetben, kültéren tudunk találkozni mi ózdiak egymással és mellette kellemes zenével, valódi sztárfellépőkkel élőben tudunk mulatni. A legutóbbi alkalomkor is nagyon jó volt a hangulat és most is arra számítok. Bízom benne, hogy az eső már nem zavar be” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A vacsora alatt a színpadon Berki Lajos és barátja kellemes dallamokat játszott, majd a ÓMI Zenés Színház tagjai léptek a színpadra, akik tehetségét már nem kell bemutatni a nézőknek. Óriási sikert arattak műsorukkal. Az elmúlt évben retro zenével kápráztatták el a nézőket, most pedig a musical világába röpítették őket.

Pár perces színpadi átállást követően, az est sztárvendégei léptek a közönség elé, akik már alig várták, hogy visszaidézhessék a tranzisztor kor hajnalát. Az emelvényen Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar vérpezsdítő koncertet adott. A közönség nagy része nem maradt ülve a székeken.

„Igazából eddig jó tapasztalatunk volt mindig, akármikor jöttünk Ózdra, és azért is emlékeztem, hogy táncoslábúak. Teljesen meg voltam lepve, hogy milyen távol vannak a színpadtól, és egy óriási emelvényünk volt, ami egyébként csodálatos, csak annyira távol voltak tőlem, hogy egészen addig hiányoztak, ameddig fel nem álltak táncolni. Azt gondolom, hogy minden nagyon jó volt, remekül táncoltak, remekül énekeltek, amit el is mondtam, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettünk” - hangsúlyozta Marót Viki.

„Én is hasonlókat tudok mondani, nekem a lampionok is nagyon tetszettek, mert az a hatvanas évek stílusa. Gratulálok a szervezőknek és tényleg nagyon jól éreztük magunkat” - fogalmazott Novai Gábor.

Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar háromnegyed órás koncerttel készült, ám olyan remek volt a hangulat, hogy ezen kívül több fergeteges zeneszámmal is megörvendeztették a közönséget. A Rózsakert eseményeiről bővebb összefoglalót a városi televízió Kaleidoszkóp című magazinjában láthatnak.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza