Örökségvédelmi projekt indul

Interaktív kiállítás, gépszobrok a Gyár út mentén és lézerkémény épül. Elindult a Komplex turizmusfejlesztés Ózdon című projekt.

Bejárásra érkeztek a Komplex turizmusfejlesztés Ózdon című projekt érintettjei. A terület felmérése az eső miatt hamar véget ért, a munkálatok azonban már elkezdődtek. Az Olvasó melletti színpad, amit többek között a Rózsakerti Este során használnak, most megújul. Nagyobb és magasabb lesz. Ezen dolgoztak a szakemberek az esőig. A projekt azonban sok más dolgot is tartalmaz.

„Megpróbáljuk megmenteni annak a gépszobor gyűjteménynek az elemeit, amik most jelen esetben az NFÉ és a Manda közötti területen vannak. Ezek átkerülnek ide a múzeum mellé és erre egy tematikus, kohászati útvonalat építünk majd a mai modern kor eszközeivel, egy applikációs játékkal. Ez az útvonal végigvezet majd minket egészen a légópincéig” - mondta Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.

Ezeket a gépszobrokat restaurálni is fogják. Az új helyükhöz egy kamerarendszert is kiépítenek. Többek között a múzeum belsejében is lesznek változások. A virtuális valóság segítségével, VR szemüvegen keresztül lehet majd megismerkedni a kohászattal. A kiállítás anyaga hologramokkal is bővül. A cél, hogy megőrizzék a múlt örökségeit.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a régi gyári emlékek közterületre is ki fognak kerülni. Egy részük nyilván a múzeum udvarára, de számomra a legkedvesebb az az, hogy az Olvasóban járók, a környéken járók élőben megnézhetik testközelből azokat a gépeket, amikkel régen a gyárban, a kohászatban dolgoztak” - tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.

A terveket az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének tagjaival egyeztették. Látványos elem lesz még a régi gyárkémény talapzatára épített kéménytorzó, amiből a világűrben is látható lézernyalábok törnek majd fel. Janiczak Dávid polgármester úgy fogalmazott, Magyarországon egyedülállónak számít az egyébként magyar fejlesztésű technológia. Ezt alkalmazták például a Miami-ban található Hard Rock Hotel-nél is.

Twitter
Vissza