Az aradi vértanúkra emlékeztek Szennán

Az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegtek Szennán. Az eseményen felidézték az 1848/49-es történéseket és azok fontosságát, majd elhelyezték az emlékezés virágait.

175 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Aradon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét. Az aradi vértanúk terét még 2018-ban adták át Szennán, az egykori képviselő Tartó Lajos kezdeményezésére. Vasárnap délelőtt is ez a helyszín adott otthont a közös tiszteletadásnak. A megemlékezésen az ÓMI Zenés Színház három tagja, a gyászos naphoz illő műsorral készült.

Ezt követően Janiczak Dávid polgármester méltatta azokat az embereket, akik a magyar függetlenség ügyéért küzdöttek. Kiemelte, hogy bár tudták, mi vár rájuk, mindannyian bátran harcoltak és életüket adták a hazáért. Ebből pedig példát kell merítenünk.

„Sosem szabad elfelejtenünk a példát, amit életükkel, halálukkal mutattak nekünk. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy így is lehet szeretni a hazánkat. És persze lehet másképp is, de ma, ezekben az októberi napokban, amikor elhelyezzük virágainkat, fellobbantjuk mécseseinket, gondoljunk rájuk. Adjon nekünk erőt az aradiak példája” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A polgármester gondolatai után a hősökért Csikainé Mihalik Éva, a Református Egyházközség lelkipásztora is imádkozott. Szavaival az Úr kegyelméért könyörgött.

„Kérünk téged Urunk, végy körül bennünket a mi emlékezésünkben, erősítsd szívünket, benned való reménységünket. Hálát adunk jelenlétedért, hálát adunk gondviselésedért, a múltért, a jövendőért, a jelenért. Szeretnénk mindezeket rád bízni, és a te kezedbe tenni” - fogalmazott Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor.

A tiszteletadás koszorúzással folytatódott a Tábortűz Hagyományőrző Egyesület közreműködésével. Elsőként Ózd Város Önkormányzata, majd a Fidesz-KDNP, a Fidelitas, a Magyar Szocialista Párt, az Ózdiakért és Ózdért Egyesület, az Alapítvány Szenna Fejlesztéséért, a Szennai Nyugdíjas Klub, a Recski Szövetség Egyesület, végül a Tábortűz Hagyományőrző Egyesület képviselői helyezték el a kegyelet virágait Damjanich János mellszobránál, a tizenhármak fala előtt. Az aradi Vértanúk Napja a Szózat és a Székely Himnusz közös éneklésével zárult.

 

Twitter
Vissza