Az ősi selmecbányai hagyományokat elevenítették fel az Olvasóban

A XVIII. Ózdi Hagyományőrző Szakestélyen az ipari szakemberek mellett képviseltették magukat az egyetemisták is.

A Gyújtó téren, a Kohász-szobor előtt gyülekeztek azok, akik az első Ózdi Szalamander felvonulásra érkeztek, mely a selmeci diákhagyományok egyike. Eredete az egykor fennállott Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz kötődik. A hagyományok később is fennmaradtak, újabb elemekkel bővültek és mai napig ápolnak. A Szalamander felvonuláson meggyújtották a fáklyákat, majd Janiczak Dávid polgármester köszönetet mondott az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének, hogy egy újabb hagyományt ápolhat a város a segítségükkel.

„Meg kell köszönnünk az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének, hogy egyre aktívabb hagyományápolást végeznek évről-évre. Ennek köszönhetően a mai napon egy új hagyományt indítunk közösen az útjára, ez a Szalamander fáklyás felvonulás, melynek mi a részesei lehetünk első alkalommal” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A Kohász-, majd a Hengerész-szobor megkoszorúzását követően a fáklyás menet elindult a Kohász térre, miközben selmecbányai nótákat énekeltek. Megtekintették a lézerkéményt majd közösen elénekelték Kohász indulót.

„Bányász, kohász területeken hagyomány az, hogy Szalamander fáklyás felvonulást rendeznek. Ózdon még nem volt ilyen. Arra gondoltam, hogy hagyományteremtési céllal legyen Ózdon is egy ilyen fáklyás felvonulás, amelyre örülök, hogy ilyen sokan eljöttek” - mondta Bokor Sándor, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének elnöke.

A felvonulók az Olvasó felé vették az irányt, ugyanis itt rendezték meg a XVIII. Ózdi Hagyományőrző Szakestélyt, amelynek tradíciója az 1735-ben Mária Terézia által alapított selmecbányai bányatisztképző főiskolán alakult ki. Az Adorján Lajos termet díszes egyenruhát öltött szakemberek töltötték meg. Dr. Török Béla a Miskolci Egyetem egyetemi docense, a Magyar Tudományos Akadémia Metallurgiai Bizottságának elnöke elmondta, hogy a selmeci hagyományokhoz kapcsolva a délelőtt folyamán a magyar tudomány előtt tisztelegtek a kutatók, szakemberek, előadásaikkal.

„Szerveztünk egy kétnapos programot. A tegnapi nap az Miskolcon az egyetemen volt, az ipari és kohászoktatáshoz köthető kutatásnak az oltárán, a mai pedig Ózdra fókuszált. Ugyanitt az Olvasóban voltunk délelőtt, ahol tudományos előadások hangoztak el, mégpedig az ÓAM-ban dolgozó, illetve a hozzá kapcsolódó egyetemi hallgatók eredményeit mutattuk be” - tette hozzá dr. Török Béla, a Miskolci Egyetem egyetemi docense, a Magyar Tudományos Akadémia Metallurgiai Bizottságának elnöke.

A szakest elnöke, vagyis praeses dr. Grega Oszkár, címzetes egyetemi tanár volt. A szakestély házirendjének ismertetése után felavatták a külön erre az alkalomra készített sörös kupát.

A szakest a hagyományoknak megfelelően folytatódott. A prezídium, avagy az elnökség tiszteletbeli ózdi kohásszá Janiczak Dávid polgármestert választotta.

„Mélyen tisztelt XVIII. Ózdi Hagyományápoló Szakestély, magas prezídium, legmagasabb praeses! Ma egy olyan esemény tanúi lehetünk, amelyre egyesek egész életükben várnak, én pedig úgy érzem, most végre sikerült megtalálni a helyem a világban. Tiszteletbeli kohásszá avatnak, ami azt jelenti, hogy mostantól hivatalosan is van egy kis beleszólásom abba, hogy miként olvadnak össze az ércek és a fémek, és hogy hogyan kovácsolják azokat” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

Felolvasták a bizonyító okiratot, melyet átadtak a polgármesternek. Janiczak Dávid felöltötte a neki szánt egyenruhát, majd hasonló vidám hangulatban folytatódott a selmecbányai tradíció. A szakest hivatalos étele a zsíros kenyér lilahagymával, itala pedig a sör volt. Felcsendültek a Kohász és a Bányász Himnusz dallamai, a közös nótázás során pedig számos hagyományos diákdal. Az este folyamán lehetőség volt a baráti beszélgetésekre és a kapcsolatok ápolására is.

 

34_0_t 34_1_t 34_2_t 34_3_t
34_4_t 34_5_t 34_6_t
Twitter
Vissza