A kulturális műsort követően a második adventi gyertya meggyújtására is sokan maradtak. A második, azaz a remény gyertyája, arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának és Józsefnek az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten fiát, Jézust. Ez a láng jelképezi a reményteli várakozást. Bronzvasárnap Csák László területi képviselő mondott ünnepi beszédet.
„Mi itt Ózdon jól ismerjük a remény erejét. Tudjuk mit jelent küzdeni, hinni abban, hogy a dolgok idővel jobbra fordulnak. Szívünk mélyén hordozni azt a meggyőződést, hogy mindaz ami hiányzik, holnap talán valósággá válhat. A gyertya fénye emlékeztet minket, hogy még a legsötétebb időkben is van világosság. Minden tűz egyetlen kis lánggal kezdődik. A remény nem csupán passzív várakozás. Reménykedni annyi, mint kitartóan dolgozni, és hinni abban, hogy erőfeszítéseink eredményesek lesznek” – fogalmazott Csák László, területi képviselő.
Ezt követően Csikainé Mihalik Éva református lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz.
„Ha megelégszel azzal, amid van és még hálás is vagy érte, áldottnak érezheted magad. A hálás szeretet kimeríthetetlen gazdagság forrása. Köszönjük Urunk, hogy szereteted jeleként elküldted lelkedet. A mindig megújuló és megújító erőt. Ha teljes bizalommal Istenre bízod magad, az életed kilátástalan labirintusában is békére lelhetsz” – mondta Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor.
A lelkipásztor szavai után a résztvevők az adventi koszorú köré gyűltek, amelyen Csák László és Csikainé Mihalik Éva közösen gyújtották meg a második gyertyát. Ezüstvasárnapon is érdemes lesz kilátogatni az Adventi Forgatagba, hiszen ismét változatos programokkal várják majd az ózdiakat. December 15-én Zsuponyó Anett, városunk alpolgármestere és Bodnár Dániel görögkatolikus parókus lobbantják lángra a harmadik gyertyát.
Vissza