Közösségi oldalán hirdetett meg nemrég egy nyereményjátékot az Olvasó. A felhívás szerint, akik a Jövőre veled, ugyanitt című színházi előadáshoz készített plakát alá odakommentelik, hogy hány szereplő játszik a darabban, valamint lájkolják és megosztják a képet, azok közül kisorsolnak két páros jegyet. A napokban azonban megjelent egy másik oldal is „Gratulálunk a nyereményedhez, kattints erre a profilra” névvel, ami az Olvasó profilképét használva hirdetett meg ugyanerre az előadásra egy nyereményjátékot, azonban ezzel mindenki veszít, kivéve az oldal tulajdonosát, hiszen nemcsak személyes adatokat, hanem bankkártyaadatokat is kérnek.
„Természetesen nekünk ehhez semmi közünk nincs. Ugyan hirdettünk egy nyereményjátékot, ahol két páros jegyet lehet majd nyerni, jövő héten hétfőn lesz a sorsolás, de a csalók már plusz huszonötezer forintot ajánlottak, és természetesen kérik a kártyának az adatait is, hogy ellenőrizni tudják a leendő nyerteseket. Nekünk ehhez semmi közünk, úgyhogy ne dőljenek be” – hangsúlyozta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője.
Az álprofil az Olvasó közösségi oldalának fotóit használja, így ha a névre nem figyelünk, könnyen becsaphatnak. Ha rákattintunk a szövegben szereplő linkre, az átirányít egy másik oldalra, ahol a regisztráció gombra nyomva eljutunk egy következő lapra, itt már a nevünket, címünket, e-mail címünket kérik. Majd ha folytatjuk, még négy lehetőség közül választhatunk, mielőtt továbbjutnánk a fizetős oldalra.
„Az Ózdi Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet az online térben elkövetett csalások veszélyeire. Jelen pillanatban is több eljárás van folyamatban az Ózdi Rendőrkapitányságon ehhez hasonló esetek miatt. Itt minden esetben az elkövetők bankszámla- vagy bankkártyaadatainkra kíváncsiak. Ezt semmiképpen ne adjuk meg, mivel azt a bankban titkosan kezelik. Ne utaljunk át összeget olyan weboldalra, vagy olyan személynek, aminek nem győződtünk meg a valóságtartalmáról” – emelte ki Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.
A „Gratulálunk a nyereményedhez, kattints erre a profilra” névre keresve több oldal is megjelenik a Facebookon, mind más témában hirdet játékot. Egy közös azonban van bennük, szinte nulla követőtáborral rendelkeznek, mindegyiknél azonos a szöveg, csak a link más, és ezen a poszton kívül más bejegyzést nem találunk. Aki megadta bankkártyaadatait, de úgy érzi csalás áldozata lett, bejelentheti bankjánál, ahol zárolják a kártyát vagy a számlát, illetve feljelentést tehet a rendőrségen.
Forrás: ozd.hu
Vissza