Varázsének

Megzenésített gyermekversek csendültek fel az Olvasó színpadán. Az óvódásoknak és kisiskolásoknak szóló bérletes előadássorozat keretében ezúttal a Holló Együttes lépett fel az ózdi gyerekközönség előtt. A Szekszárdról érkezett 3 fős zenekar zenével, irodalommal és interaktív játékkal varázsolta el hallgatóságát

A Holló Együttes pár éve már vendégszerepelt Ózdon, most pedig ismét visszatértek, hogy bemutassák „Varázsének” című koncertjüket a gyerekeknek. A zenekar 33 éve színesíti a hazai zenei palettát. Pályafutásuk során több műsort állítottak össze klasszikus és kortárs költők megzenésített verseiből. Ezúttal Weöres Sándor legismertebb, gyermekeknek szóló költeményeit hozták el a helyi közönségnek.

„Akusztikus hangszerekkel játszunk, mandolin, tambura, gitár, furulya szerepel nálunk és ötvöződik a muzsikánk a folkzenével, és nemcsak a magyar folkzenével. Ha saját dalokat csinálunk vagy versmegzenésítéseket, akkor is érződik ez a folkos hatás” - mondta Ritter Péter, a Holló Együttes vezetője.

A szekszárdi együttes vidám zenei összeállításában felcsendült többek között a Bóbita, a Csiribiri, a Kutyatár, és a dalokat sokszor az egész nézőtér együtt énekelte az előadókkal. Az együttes tagjai persze nemcsak muzsikával, hanem interaktív játékkal is bevonták közönségüket a műsorba. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az apróságok ne csak hallgatói, hanem közreműködői is legyenek az előadásnak. A Holló tagok már több mint 5000 alkalommal lépett fel, és mint mondják ilyenkor nemcsak ők adnak, hanem maguk is sokat kapnak a gyerekektől.

„Ők segítenek nekünk lélekben fiatalnak maradni. Éppen ezért, minden napnak és minden pillanatnak van értelme. Én nagyon hálás vagyok, hogy így alakult az életem és muzsikus lehetek, azért pedig külön is, hogy gyerekeknek muzsikálhatok. Ők olyan őszinték, és nem attól teszik függővé a tetszésüket, hogy sztár vagy celeb akit látnak, hanem attól, hogy ott éppen mi történik” - fogalmazott Sili Károly, előadóművész.

A gyerekek végig aktív részesei voltak az előadásnak, a színpadon állók és a nézőtéren ülők is együtt élvezték a játékot. Nem véletlenül, hiszen a „Varázsének” az együttes pályafutásának egyik legsikeresebb műsora, melyben a szórakozás, a zene és az irodalom együttesen van jelen. A zenekar két koncertet is adott, ennek élményét délelőtt az ovisok, délután pedig a kisiskolások élhették át.

 

Forrás: www.ozd.hu

 

Fotók az eseményről: itt.

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...