Startolt a FESZTIVÁLGYÁR

Három zenekar koncertjén szórakozhattak hétvégén az ózdiak. A II. Hétvölgy Fesztivál Hangkohó elnevezésű programjának keretén belül, egy helyi és két országosan ismert együttes lépett közönség elé. A pár hónappal ezelőtt alakult Fallen Seasons zenekart, a jövőre 20. születésnapját ünneplő Belga, majd a több mint négy évtizedes múlttal rendelkező Piramis együttes követte a színpadon.

Az időjárás többször is megtréfálta szombaton a II. Hétvölgy Fesztivál zenei programjára kilátogatókat. A délután folyamán többször is eleredt az eső, de a legkitartóbbakat ez mit sem zavarta. A Fesztiválgyár hivatalos megnyitóján városunk alpolgármestere köszöntötte a publikumot. 

„Arra szeretném invitálni Önöket, hogy az elkövetkezendő napokban is legyenek részesei a programjainknak. A múzeumban, az Olvasóban, a könyvtárban és az egyéb meghirdetett helyszíneken színes, kulturális, szórakoztató és tudományos programoknak lehetnek a részesei, ha velünk tartanak” - mondta köszöntőjében Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Először az ózdi fiatalokból nemrégiben verbuválódott Fallen Seasons zenekar lépett színre. Nagyon készültek a fesztiválra, és örültek annak, hogy hazai pályán és igazi nagyszínpadon játszhatnak, mint új formáció.

„Négy ember maradt a korábbi Eve zenekarból, csatlakozott hozzánk egy gitáros, így lettünk a Fallen Seasons. Annyiban változott mindez, hogy korábban saját dalokat játszottunk, most is vannak készülőben ilyenek, de még nem olyan sok. Ezért is gondoltuk, hogy egyelőre feldogozásokat játszunk, és amikor majd megjön az ihlet, akkor mehetnek a saját dalok" - nyilatkozta Vámos Fruzsina, a Fallen Seasons énekese.

A Fallen Seasons zenekart az underground zenét játszó Belga követte. Az általuk képviselt műfaj  valahol az alternatív hip-hop, rap és rock határán mozog. Annak ellenére, hogy rétegzenét játszanak, már csaknem 20 éve szereplői a hazai zenei életnek. Koncertjükre ezúttal is inkább a fiatalok látogattak ki.

A középkorú és idősebb korosztály kifejezetten a Piramis kedvéért jött ki a fesztiválra, hogy élőben hallgathassák meg a legendás hírű zenekart.

„Az új Piramist még nem hallottam, de a régi a kedvencem volt. Nagy rajongó voltam, ők voltak a fiatalságom, szerettem őket. Most úgy hallottam, hogy nem Révész Sándor énekel, ez nekem nagy újdonság lesz, el sem tudom képzelni, hogy milyen” - mondta Tóth Csabáné.

A Piramis együttes koncertjére az esti órákban már felduzzadt a tömeg és szerencsére az időjárás is megkegyelmezett a fesztiválozóknak. A zenekar 2009 óta játszik ebben a felállásban, így már az új tagok sem annyira újak benne, viszont azóta is sikerrel viszik tovább az ős Piramis zenei örökségét.

„Harminchárom évet vártam erre a posztra, most pedig már a kilencedik évemet kezdem itt, de még mindig nem tudom ezt elhinni. Nagyon szeretem ezt a műfajt, amit mi képviselünk, szeretem a dalokat, elfogadott a közönség, amit hálásan köszönök nekik. Imádom, csinálom, nekem euforikus állapot minden buli” - nyilatkozta Nyemcsók János, a Piramis énekese.

A magyar rockzene legendás csapata másfél órás koncertet adott, legismertebb dalaikat rajongóik sokasága énekelte velük együtt, a koncert végén pedig ráadást is kapott tőlük az ózdi közönség

 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...