Aranykezes sikerek a Duna Palotában

A Magyar Kézművességért Alapítvány 28. éve ír ki pályázatot a magyar tárgyalkotó kultúra képviselői számára. 

Aranygyűszű

Az elmúlt években a tárlatot kettős tematikával hirdették és rendezték meg. Az idén a VIRÁG mint szimbólum, jelkép a népművészetben, iparművészetben, képzőművészetben a megjelenítendő téma.  A helyszín immár 7. éve a Duna Palota Falk Miksa terme volt. A munkák rendkívül sokszínűek voltak. A népi motívumokkal újragondolt divatelemektől a hagyományos népi kellékeken keresztül, egészen a népi bútorokig minden felvonult a kiállítás keretén belül.

A rendezvényre idén is adtak be pályamunkákat az Aranygyűszű Díszítőművészeti Szakkör képviselői. Lukácsy Lászlóné, Kati néni, városunk népi tárgyalkotó iparművésze, valamint Csépányi Albertné kézimunkáit kiállításra érdemesnek találta a 2 fős szakmai zsűri. Így július 28-án a Duna Palotában az ünnepélyes kiállítás megnyitó tárlatának részét képezték az ózdi alkotók munkái.

Ezzel is bebizonyosodott, hogy az ózdi Aranygyűszűsök keze, nevükhöz méltón, aranyból van.

Szívből gratulálunk a művészeti csoport tagjainak és további sikeres munkát kívánunk valamennyi arany kezű alkotónak!

64_0_t 64_1_t 64_2_t 64_3_t
64_4_t 64_5_t 64_6_t 64_7_t
Twitter
Vissza
 

Hírek

Hetven gyermek lépett színpadra a néptánc vizsga alkalmával az OlvasóbanÉvzáró vizsgát tartott az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Műv&e...

Közúti tájékoztatóÓzdon az V. HÉTVÖLGY FESZTIVÁL miatt 2022. május 27-én regge...

Különleges légtánc show formájában vitte színre Pán Péter történetét a New Step Fitnesz és Táncstúdió társulata városunkbanPán Péter történetét tekinthették meg az Olvasóban az...

Sör, virsli, májusfa állítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Az Ifjúsági Parkban ünnepeltek az ózdiakIdén is sok érdeklődőt vonzott a május elsejei programsorozat városunkba...

Megtelt érdeklődőkkel az Olvasó Színházterme. Földes László Hobótól József Attila legnagyobb verseit hallhatták a megjelentekFöldes László Hobo előadása töltötte meg érdeklődőkkel az...

Sok érdeklődőt vonzott a Lajos Árpád Honismereti Kör által szervezett fotós eseményÚjabb foglalkozást tartott a Lajos Árpád Honismereti Kör. Ez alkalo...

Klasszikus történetet láthattak gyermekek az OlvasóbanMaugli, a dzsungel fia címmel vitt színpadra egy darabot a Görbetükör T...

Ékszerek, csokrok, díszek - Buth Petra és Buth Zoltánné megnyitotta közös gyöngyfűző kiállításátAnya lánya gyöngyfűző kiállítás nyílt az Olvasóban. B...

Absztraktok - Az univerzum festményeiből nyílt időszaki kiállítás a Civil HázbanMartis Freyja festményeiből nyílt kiállítás a Civil Házban...

A jazz zene szépségeivel ismerkedhettek meg a fiatalok az OlvasóbanA Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. hosszú idő óta dolgozik azon, ...