Hangverseny az Olvasóban

Ismét növendékhangversenyt rendezett az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Karácsonykor és áprilisban is színpadra lépnek majd a tanítványok.

Növendékhangverseny

Másfél éves kihagyás után ismét növendékhangversenyt szervezett az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A vírushelyzet miatt ugyanis hamarabb ez nem valósulhatott meg. A koncertet az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében tartották meg. Az esemény hasonlóan a korábbiakhoz most is sok érdeklődőt vonzott.

Több mint egy tucat műsorszámmal készültek, így az esemény több mint negyven percig tartott. A gitár kivételével minden hangszert megszólaltattak a diákok, melyen az intézményben tanulni lehet.

„A tanév munkája során a kollégák kiválasztják azokat a diákokat, akik a legügyesebben játszanak, és azokat a műveket, melyek méltóak arra, hogy közönség elé kerüljenek, és azokat hozzuk el” - mondta Boros Géza, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.

Az oktatás jelenleg zene-, tánc-, képző- és iparművészet, valamint színjátszás tanszakokon folyik. Közel négyszáz fiatal képzi magát a létesítményben. Az eseményen Csikai Sándor és Csikai Mátyás fuvolán játszott.

A fiatalok az ilyen események előtt gyakran izgulnak, de várják azt a pillanatot, amikor színpadra léphetnek. Vannak olyan tanulók, akik már több éve tagjai a zeneiskolának. A diákok elmondásuk szerint szeretnek ebbe a közösségbe járni.

„Sikerült szerintem eléggé szépen felkészülnünk. Egy triót fogunk játszani alt fuvolával, ami most újdonság az iskolában. Nagyon szép lesz” - nyilatkozta Hajdu Boglárka Diána, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulója.

A legtöbb új tanuló év elején és félévkor érkezik, de előfordul az is, hogy év közben csatlakozik valaki. Karácsonyi koncerttel, valamint áprilisában egy tavaszváró hangversennyel is készülnek az érdeklődőknek.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...