Az Arvisurák szerzőjére, Paál Zoltán kohász-íróra emlékeztek az Olvasóban

Paál Zoltán kohász-íróról emlékeztek meg az Olvasóban. Az Arvisurák - Igazszólás című könyv szerzője negyven évvel ezelőtt hunyt el.

Arvisura

A Magyarok, madarak kezdetű dallal nyitották meg az Igazszólás Konferencia első napját, amely rendezvénynek az Olvasó adott helyet. A program fővédnöke Dancsok Tamás volt. A találkozó Paál Zoltán emléke előtt tisztelgett, ő az Arvisurák, azaz az Igazszólás szerzője. A kohász-író által leírt műben a hun-magyar törzsek sok ezer éves történelmét és világnézetét olvashatjuk, azonban ennek hitelessége vitatott. Nagy-Baló András a rendezvény házigazdája az Arvisura Társaság nevében meggyújtott egy szál gyertyát a néhai író emlékére, majd a színpadra léptek, akik Paál Zoltánra és munkájának őrzőire emlékeztek.

„Ma negyven évvel, Paál Zoltán eltávozása után, mi az utódok munkájának szellemi örökösei összegyűltünk itt a palócok földjén, hogy megerősítsük egymást hitben, tudásban és elhivatottságban. Emlékezünk Paál Zoltánra, az Arvisura prófétájára, mert ő az volt” - mondta dr. Rózsa György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár főlevéltárosa.

Erdei Ibolya, a konferencia egyik szervezője megköszönte a jelenlévők részvételét, majd egy pár gondolattal visszaemlékezett Putnoki Tiborra a Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület vezetőjére, aki egészen haláláig segítette az Ózdi Arvisura Társaság munkáját. Özvegyének átadta a Paál Zoltán által írt, Vérrel pecsételve című könyvét. A vendégek megtekinthették azt a kiállítást, amely Fogta Béla pedagógus nevéhez fűződik, a tárlat saját ötlete volt.

„Úgy gondoltam, hogy tartozunk ezzel a városnak, Paál Zoltánnak, az Arvisurának, az Igazszólásnak. Ez az igazszólás hagyományának idekerülését, az útját mansi földről Ózdra, illetve Paál Zoltán életéből dokumentumokat, valamint magának az ősi palóc Vasvárnak a helyneveivel kapcsolatos tudnivalókat, amiket az Arvisurából megismerhetünk, mutatja be, valamint néhány bizonyító erejű dokumentumot, ami kapcsolódik most már az Arvisura kutatáshoz” - emelte ki Fogta Béla, tanár.

Fogta Béla elmondta bízik abban, hogy Ózdon egy megfelelő helyen létrejön egyszer egy olyan kiállítótér, ahol Paál Zoltán hagyatékai és emlékei, méltó helyet kapnak.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Sokan kilátogattak az Adventi ForgatagraEbben az évben immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Adventi Forgatagot....

Az ÓMÉK intézményeivel ismerkedtek meg az Újváros Téri Általános Iskola diákjaiAz ÓMÉK működésébe nyerhettek betekintést által&aacut...

A múzeum szakemberei által szervezett kultúrtúrán vett részt az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum egyik végzős osztályaTúráztak és a városról tanultak az Ózdi Szakképz&ea...

Újra fergeteges hangulatot teremtett Ózdon a Házhoz megy a Zenede csapataA Civil Házban tartott előadást a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ...

Ózdon is megemlékeznek az apró hősökről a Koraszülöttek Világnapja alkalmábólIdén is csatlakozott Ózd a Koraszülöttek Világnapjához. Ennek ...

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az Ózdi Szabadegyetem vendégeNógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallhatta a köz&ou...

90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetba...

Betekintés a LégÓzdba, lovaglás, katonai bemutató – Széles volt a kínálat az ÓTSZEGYII őszi táborábanNegyven diák tölthette hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII őszi táb...

Nyitva maradnak a kulturális és sportlétesítmények városunkbanAz energiaárak csökkenésének és az önkormányzati kö...

A vad- és az erdőgazdálkodásról tartottak előadástVillanások címmel, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény...