2023-ban is városjáró útjára indult az ÓMÉK Utazó Kultúra elnevezésű kultúraközvetítő előadássorozata

A Magyar Kultúra Napjával, ózdi vonatkozásaival és a Hungarikumok körével ismertetik meg az iskolásokat az ÓMÉK munkatársai. Három nap alatt több intézménybe ellátogatnak a városban.

Utazó Kultúra

Idén januárban a Magyar Kultúra Napjáról szerezhetnek bővebb ismereteket azok a diákok, akik iskolájába ellátogatnak az ÓMÉK kulturális szakemberei. A témaválasztás minden esetben több szállal kötődik a kultúrához, jeles napokhoz és ahol lehet, városunkhoz is.

„Nagy örömmel fogadtuk a fölkérést. A huszár hagyományőrzőknek, illetve minden hagyományőrzőnek nagy kihívás az, hogy a fiatalokat megszólítsuk. Ez egy remek alkalom erre. Várakozva tekintünk az elkövetkezendő egy órára, hogy mennyire fogja a gyerekeket érdekelni. Az eddigi tapasztalat mindenképpen pozitív, tele voltak kérdésekkel és nagy odafigyeléssel hallgatták az előadást” - mondta Varga Gábor, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A negyvenöt perces előadás felépítése három részre bontható. Először a Magyar Kultúra Napja történetével ismertetik meg a szakemberek a hallgatóságot, majd ózdi viszonylatban mutatják be azt, hogy az ÓMÉK Nonprofit Kft. hogyan szervezi meg helyben a jeles ünnepet, kik kapták eddig „A Művelődésért” kitüntető díjat, valamint a Hungarikumok kategóriáit. A harmadik felvonásban a huszárokról kapnak részletes tájékoztatót, amelyet a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület egyik tagja mutat be, teljes díszöltözetben. A gyerekek figyelmét végig lekötötte az érdekes és szemléletes előadás.

„Megmutatta a huszár bácsi a ruháját, a fegyverét, a kardját” - nyilatkozta Botos Brendon, a Vasvár Úti Általános Iskola 4. osztályos tanulója.

A mostani tematika nemcsak az ismeretterjesztésben segíti az iskolásokat, hanem egy jól működő kapcsolatot is bemutat a huszárok bevonásával. Az elsajátított tudásanyag pedig értékes információkkal gazdagítja a gyerekeket.

„A Hungarikumokról és a huszár kapcsolatáról” - emelte ki Homai Andrea, a Vasvár Úti Általános Iskola 4. osztályos tanulója.

A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy az iskolák jó néven veszik az ilyen kezdeményezéseket, partnerek akár több osztály összevonását is megszervezni.

„Nekem nagyon tetszett, és sokat jelentkeztem. Tudtam, hogy miket kell mondani és kérdésekre is. Az egyik néni rám nézett, és tudtam, hogy kérdezni akar tőlem valamit” - fogalmazott Rézműves Boglárka, a Vasvár Úti Általános Iskola 4. osztályos tanulója.

Az energiaválság okozta korlátozások hívták életre az ÓMÉK Utazó Kultúra elnevezésű programját, amely harmadik, egyben utolsó tematikáját viszi szerdáig a városban működő különböző oktatási helyszínekre. A program megszületésében és kidolgozásában oroszlánrészt vállaltak azok a kulturális szakemberek, akik számára a kultúraközvetítés nem ismer akadályokat, bármilyenek legyenek is a körülmények.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza