Széles vászon a színes álmoknak - miskolci diákok előadásában elevenedett meg a jól ismert bibliai történet

Újabb történetet adott elő a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis Kórusa az ÓMÉK-Olvasóban. A József és a színes szélesvásznú álomkabát című két felvonásos musicalt mutatták be.

Tömött sorok az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulói a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalt mutatták be Ózdon. Előadásaik mindig valamilyen nevelési céllal, üzenettel rendelkeznek, amit a legnagyobb odaadással próbálnak visszaadni a nézőknek. Idén sem volt ez másképp. József története gondolatébresztésre szolgál. Tudjuk-e kik vagyunk és mi a küldetésünk? Az álmodó kiválasztott, a főhősnek nagy utat kell bejárnia. Tehetsége csak a kezdet, mely alázattal, szolgálattal és isteni segítséggel válik igazi értékké.

„Százan állnak a színpadon, és látszik rajtuk is az a hatás, ami az egész darab folyamatában hatást gyakorol mindannyiunkra. Ahogy a legvégén csillog a szemük, és ahogy a legvégén megélték mindezt, azt hiszem ez mutatja azt, hogy ezért érdemes” - mondta Herpainé Verkey Klára, kórusvezető.

A diákok már egészen ősz óta próbálnak műhelyekbe tömörülve. A koreográfiáért a tanulók, míg az egyéb színpadi elemekért és a technikai dolgokért tanáraik felelnek. Vannak olyan kórus tagok is akik, már felléptek tavaly is.

„Az előző darabban is szerepeltem, a kórus tagja vagyok kilencedikes korom óta, ahogyan itt nagyon sokan. Így most már mint tapasztalt diák tudok benne lenni a szerepben” - nyilatkozta Buday Botond, főszereplő.

Az eredeti darab egy Bibliára alapuló musical, amely 1968-ban készült. Zenéjét Andrew Lloyd Webber, szövegét Tim Rice írta. A musical a bibliai József, az álmodó történetét meséli el, aki Jákob fia, később az egyiptomi fáraó tanácsadója volt. Az előadás közösségépítő hatással is bírt, hiszen a próbák alatt még jobban összekovácsolódtak a tanulók. Sokaknak ez egy életre-szóló élményt jelentett.

„Az élményeink fele az nem is látható a közönség számára, hogy mi hogyan kommunikálunk, mikről poénkodunk a színpadon. Sokszor csinálunk olyat, hogy beleviszünk belső dolgokat, egymás közötti gesztusokat, amiket csak mi értünk, a nézők nem. Ezek nagyon feldobják a darabot, ezektől más, mint egy sima suli színjátszókör” - fogalmazott Radimeczky Miksa, szereplő.

A Magis Kórus két ózdi tagja is szerepelt az előadásban, Bodnár Dániel és Vámos Viktor, valamint a borsodszentgyörgyi Németh Stella is fellépett. A tanulók nagy odaadással hívták életre József történetét. A darab minden korosztály számára alapvető felismeréseket és élményeket tartogat.

Twitter
Vissza